Múlt év októberének egy estéjén profi és amatőr kódfejtők találkoztak a Virginia állambeli Langleyhez közel egy étterem különtermében. Engem az éppen akkor Marylandban zajló titkosírás konferencia egy résztvevője hívott meg, és bizonyára el is magyarázta, mi az a közös téma, ami a vacsora résztvevőit összeköti, de - akkor még - nem nagyon figyeltem.

A konferencia után várost nézni indultam Washingtonba, majd onnan, már meglehetősen fáradtan autóztam el az étterembe. Nagy nehezen leparkoltam, és csak a remélhetőleg rám váró innivalóra tudtam gondolni. Így némileg bosszantott, hogy a korábban érkezettek üdvözlése után egy idős bácsi, az est házigazdája állt közém és a jeges vízzel teli kancsó közé, és hosszas történeteket mesélt arról, hogy ő milyen középkori rejtélyes kéziratok kapcsán kezdett foglalkozni a titkosírás történetével. Mosolyogva bólogattam, és miközben egyre közelebb araszoltam a kancsóhoz, a szavaira csak félig-meddig hallgattam.

Pedig jobban tettem volna, ha odafigyelek, ugyanis az este későbbi szakaszában - miután vízhez is, és vacsorához is jutottam, és az asztalszomszédaimmal beszélgetésbe elegyedtem - két fontos részletre derült fény.

Először is, a vacsorán résztvevő szakembereket és laikusokat nem csak úgy általában a megfejtetlen kódok iránt lelkesedés kötötte össze, hanem egy konkrét megfejtetlen kód tartotta őket egy közös izgalomban. Ez pedig az úgynevezett Kryptos nevű műalkotás negyedik, megfejtetlen rejtjele volt.

A Kryptos egy különös tulajdonságával minden bizonnyal kitűnik az összes többi valaha állított szobor társaságából: feltehetőleg ezt látta a legkevesebb ember élőben ahhoz képest ahányan érdeklődnek iránta. Más, normális szobrok vagy egyenletes lelkesedést provokálnak: sokan ismerik és sokan is látogatják őket, vagy pedig, épp ellenkezőleg, kevesen vizitálják, de kevesen is kíváncsiak rájuk.

A Kryptos viszont a CIA központjának egy belső udvarán, a vacsora helyszínétől nem messze lett felállítva 1990-ben, és a hely jellegéből adódóan bizony nem sok turistának adatott meg, hogy élőben megvizsgálhassa. Viszont, mivel kódolt szövegek olvashatók rajta, sokan vágynak a megfejtés dicsőségére, így az októberi vacsora résztvevői is, de ők szinte kivétel nélkül csak fényképről vagy másolatról ismerik.

A szobor lényegében egy S alakban hajlított nagyméretű fémlap, amelybe betűk vannak lyukasztva. A betűk pedig négy kódszöveget tartalmaznak, amelyek azért izgatják az amatőr és profi kódfejtők tömegeit, mert tudvalevő, hogy kizárólag történelmi, 1650 előtti módszerekkel lettek kódolva. Azaz ma nagyon meg kéne tudnunk fejteni őket. Azonban a négy üzenet közül az elmúlt több, mint húsz évben csak az első hármat sikerült feltörni, a negyediket nem. A műalkotás felállítása után a CIA kajánul üzent a konkurens nemzetbiztonsági szervezetnek, a nála sokkal nagyobb NSA-nek, mondván, hogy ti okos fiúk vagytok, sok kódot megfejtettetek, ezt is fel kéne tudnotok törni. Az NSA-es "fiúk" meg is próbálták, egy team összeült, és nem kevés munkával feltörte az első három üzenetet, de a negyedikbe beletört a bicskája. Idővel feladták, fontosabb dolguk volt (ahogy ők fogalmaznak: a világot kellett megmenteniük), az eredményeiket titkosították, mert nem akarták, hogy kiderüljön, a negyedik esetben kudarcot vallottak. Így az a tény, hogy egyáltalán eddig eljutottak, csak azután vált publikussá, hogy kilencvenes évek végén mások szintén megfejtették az első három rejtjelt, és szintén kudarcot vallottak a negyedikkel.

Az egyik NSA-es kódfejtő, egy "top secret agent", ott ült a vacsorán. Mint ahogyan ott ült az a két ember is, aki  ismeri a megfejtést: a műalkotás alkotója, szobrász Jim Sanborn, valamint a CIA kriptológiai osztályának nyugalmazott igazgatója, Ed Scheidt, aki a szövegek elkészítéséhez a szakmai támogatást nyújtotta.

És ezzel áll kapcsolatban a második dolog, ami nekem ott az előétellel végezvén megvilágosodott. Miközben eltársalogtam Scheidt fiával, és annak feleségével, és igyekeztem úgy csinálni, mint aki tudja, milyen társaságba csöppent, lassan összeraktam, hogy a vacsora előtt engem olvasmányélményeivel feltartó bácsi maga Ed Scheidt volt, a kódszövegek tulajdonképpeni kiötlője. Az, aki izgalmas középkori titkosító módszerekről magyarázott valamit, ugyanaz az ember, akinek az 1650 előtti módszerekkel megszerkesztett kódszövegét a világ legjobb kódfejtői nem tudják megfejteni. 

Te jó ég, gondoltam, lehet, hogy a bácsi elejtett valami célzást, amit nekem, aki talán a társaság egyetlen történésze vagyok, illett volna megértenem? Lehet, hogy komoly lehetőséget szalasztottam el?

Ha az olvasót a Kryptos rejtélye részletesebben is érdekli, talán tudnia akarja, hogy számos weboldal szól a szoborról, méretarányos másolata sok pénzért megvásárolható, a kódüzenetek iránt érdeklődő szakemberek és laikusok egy külön e-mail listán osztják meg egymással lelkesedésüket és az eredményeiket, valamint, hogy a szobrász, Jim Sanborn, néhány évenként felfed valamit a titokból, ezzel segítve - vagy éppen összezavarva - a kódfejtőket. A legutóbbi ilyen "felfedés", avagy "hint" vagy "clue", a vacsora után néhány héttel, novemberben kavarta fel a kódfejtők köreit.

A bejegyzés trackback címe:

http://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr135683841

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

József Gacsal 2017.02.18. 22:45:37

A még megfejtetlen negyedik rész mindenképen az ember 23 pár kromoszómájával, a DNS spirális alakját követő rézlemez, valamint a segitségként megadott "Két Isteni eM BER-LINcoln és Georges Wasshington" megnevezése is erre utal. Egy bizonyos ABC /!!!/ 23.betüje a V,amely duplázva WW.Ez megfelel a 23 pár kromoszómának/pl. az X-nek/, a másik pedig az Y kromoszómának!