A kódfejtés arab kezdetei

2014.02.10. 13:43

A kódfejtés - eredetét tekintve - igazi arab tudomány. Arab szerzők már a középkorban tisztában voltak az egyszerűbb titkosírások nyelvstatisztikán alapuló megfejtési módszereivel, és új, jobb titkosítási módszereket terveztek. Míg a matematika, a filozófia, a logika, és sok más tudomány területén az arabok mint rendkívül fontos közvetítők, de mégiscsak mint közvetítők léptek fel, addig a titkosírás tudományát nem a görögöktől vagy a rómaiaktól vették át, és fejlesztették tovább, hanem ők maguk hozták létre szinte a semmiből. Egyszerűbb titkosírási eljárások persze korábban is léteztek, mind a görög, mind a római világban, de a titkosírások megfejtésének módszereit először az arab szerzők próbálták rendszerbe foglalni. Így született meg a tulajdonképpeni kriptológia (titkosírás-tudomány), amely egyszerre tartalmazta a kriptográfiát (titkosírást) és a kriptoanalízist (rejtjelfejtést).4.5.png

Az arab eredmények igazi horderejét csak az utóbbi időkben tudjuk megítélni, mióta maguknak az isztambuli kézirattárakban megmaradt forrásoknak egy A titkosírás arab eredetei (Arabic Origins of Cryptology) című könyvsorozat keretében arab történészek kiadják a legfontosabb szövegeket.

A szerkesztők négy, egymással is kölcsönhatásban lévő tényezővel magyarázzák az arab kriptológia megjelenését. Az első két tényező a nyelvtudomány fejlődésével kapcsolatos: az arab kultúra komoly erőfeszítést tett, hogy más, sokszor nehezen kiismerhető nyelven írott szövegeket lefordítson arabra, emellett pedig a saját nyelvének működését is alaposan tanulmányozta, nem ritkán statisztikai módszerekkel.

A harmadik tényező a matematika tudományának híres, arab sikertörténete. A szoros kapcsolatra utal, hogy a rejtjelezés megannyi terminusában előforduló sifr szótő a ’szám’ arab megfelelője, de arra is gondolhatunk, hogy az arab számokra volt szükség ahhoz, hogy hatékony nyelvstatisztikai vizsgálatok készüljenek. Ha egy adott szövegben az m betű 998 alkalommal fordul elő, ezt arab számokkal könnyen kifejezhetjük, de a hagyományos római módon ezt kéne írnunk: DCCCCLXXXXVIII. Végül pedig a növekvő területű arab állam(ok) növekvő adminisztrációjának fejlődését lehet megjelölni, mint a titkosírástan fejlődésének okát. A szerkesztők mind a négy rokon terület fontos szerzőitől hoznak olyan idézeteket, amelyek alátámasztják, hogy e tudományterületek közt valódi és explicit kapcsolat állt fenn, sokszor maguk a szerzők is közösek voltak.

Az első ismert szerző, a számos más tudományban (filozófia, geometria, optika, stb.) is kiemelkedő bagdadi tudós, Ja‘kúb ibn Iszhák al-Kindí (c. 801–873) volt. Al-Kindí fennmaradt könyvének tanúsága szerint majdnem ezerkétszáz éve ismerte a titkosírásfejtésnek a betűk frekvenciáján alapuló módszerét, és így az olyan típusú monoalfabetikus rejtjeleket, amelyek nyugaton még a 14. századi diplomáciában is előfordultak, ő már a 9. században is könnyedén fel tudott törni. A következő fél évezredben az arab titkosírás-tudomány damaszkuszi és kairói tudósok, költők, nyelvészek életművében teljesedett ki, ahogy ibn ‘Adlán, (1187–1268), ibn Dunajnír (1187-1216), ibn ad-Durajhim (1312–1359), al-Kalkasandí (1355-1418), és mások kézikönyveiben megfigyelhetjük. E szerzők változatos rejtjeltípusokról adnak részletes leírást. Ezek nagy része végső soron monoalfabetikus, például azt ajánlják, hogy egy másik nyelv (héber, görög, mongol, örmény, perzsa, stb.) betűit feleltessük meg az arab ábécének, és úgy írjunk arabul, de idegen betűkkel. De akár ki is találhatunk saját, képzeletbeli karakterrendszert. Al-Kindí olyan módszereket is bemutat, amelyekben időnként egy, időnként két nyílt szövegbeli betűt (bigrammot) kódolunk le egy jellel, al-Kalkasandí pedig olyan eljárást említ, amelyben két arab betű felel meg egy nyílt szövegbeli betűnek, méghozzá úgy, hogy a két betű számértéke (az arab ábécé minden betűje rendelkezik ugyanis egy számértékkel) megfeleljen a rejtjelezett betű számértékének. Egy anonim szerző 10-11. századi kézikönyvében pedig – a nyugatot legalább háromszáz évvel megelőzve – annak lehetőségét is felveti, hogy a nyílt szöveg gyakoribb betűinek több szimbólumot is meg lehet feleltetni. Ezek a módszerek túlmutatnak az egyszerű monoalfabetikus behelyettesítésen, és ellenállnak a puszta gyakoriságelemzésnek.

A különleges módszereknél is fontosabb azonban az arab kézikönyvekben a kriptoanalízis, a megfejtési módszerek bemutatása. Ez a nyílt szöveg nyelvének gondos elemzésére épül, a betűk, a betűpárok és a betűkombinációk gyakoriságának vizsgálatára, a jellemző szó-szerkezetek analízisére. A szerzők azt javasolják, igyekezzünk megállapítani, mely betűk szoktak együtt előfordulni, és melyek azok, amelyek soha nem kerülnek egymás mellé; mely betűk szeretnek előfordulni szavak elején, és melyek nem fordulnak elő sohasem szókezdőként; melyek szoktak kettőzve szerepelni egy arab szövegben; vagy mely karakterek jelölhetik egy folyamatosan írt rejtjelszövegben a szóhatárokat. Ajánlják továbbá a szöveg karaktereinek leszámolását a nyelv azonosítása érdekében, valamint a valószínű szó betörést, azaz azt a – nyugaton először a 16. században alkalmazott módszert – módszert, amikor feltételezzük, hogy egy adott szó szerepelhet a titkosított szövegben, egyszerűen rápróbáljuk a kriptogrammra, és keresünk egy hasonló szerkezetű jelsorozatot. De a legfontosabb elemző eszköznek Al-Kindí óta az a módszer számított, amely a nyugati kriptográfusoknál csak a 15. században fog megjelenni: a karakterek gyakoriságelemzése. Al-Kindí, ibn ‘Adlán és a többiek komoly kimutatásokat készítettek az arab nyelv betűinek és betűkombinációinak relatív előfordulásáról.

A nyugati kultúra az arab tudománynak számos más területen a 12. század óta komoly adósa volt, eredményeit jól ismerte, alapszövegeit szorgosan fordította. A csillagászat, a matematika, az optika, a logika, a filozófia, az alkímia, az asztrológia, és a praktikus mágia területén egyaránt produktív arabok szövegeit egymás után olvasta és ültette át latinra a latin középkor több tucat fordítója, az arab tudományos elsőbbséget felismerték és reagáltak rá.

Ez a készséges befogadás azonban nem jellemezte a titkosírások tudományát. Ezen a területen gyakorlatilag nulláról kellett indulni, mindent újra fel kellett fedezni a 15-17. században, miközben az arab kódtörő kézikönyvek az isztambuli könyvtárak mélyén pihentek háborítatlanul.

A bejegyzés trackback címe:

http://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr125684333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.