Annak ellenére, hogy a tudományt hagyományosan nyilvános és publikus vállalkozásnak szokták tekinteni, a tudományos eredmények titkosításának komoly hagyományai vannak. A nyugati tudomány egyik korai, és talán leghíresebb esetei közé azok az anagrammák tartoznak, amelyeket Galileo Galilei küldött Prága firenzei követének (és közvetve nagy riválisának, Johannes Keplernek). Az első üzenet így szólt:

smaismrmilmepoetaleumibunenugttauiras

Ez a betűfolyam a Sidereus Nuncius 1610-es megjelenését előzte meg, és mint később kiderült, a Szaturnus holdjainak felfedezését dokumentálta. Megfejtése - ha helyes sorrendbe helyezzük a betűket: 

Altissimum planetam tergeminum observavi – a legfelsőbb bolygót hármasnak láttam.

A firenzei filozófus hasonlóan járt el akkor is, amikor a Vénusz viselkedésének Hold-szerűségét (azaz, hogy fázisai vannak) jelentette be, ezúttal egy önmagában is értelmes anagrammával:

Haec immatura a me iam frustra leguntur o y’ - Ezen éretleneket hiába próbálom kiolvasni o y,

Ennek megoldása, mint később elárulta, ez volt:

Cynthiae figuras aemulatur mater amorum,” azaz a szerelem anyja (Vénusz) Cynthia alakját utánozza.

Hatvan évvel később a Royal Society első tudósai jártak el hasonló módon. Christian Huygens, Robert Hooke, Robert Boyle, sőt maga Isaac Newton is többször küldtek anagrammokat Henry Oldenburgnak, a társaság titkárának olyan felfedezéseikről, amelyeket még nem volt alkalmuk megnyugtatóan bebizonyítani ahhoz, hogy publikálják, de már meglehetősen biztosak voltak benne.

Az anagramma nem titkosírás. Nem a betűk szubsztitúcióján, behelyettesítésén, hanem transzpozícióján, megkeverésén alapszik. Talán a legfontosabb különbség az, hogy az anagrammának sokszor nem csak egy megoldása van: ezért lehetett Galilei második anagrammája önmagában is értelmes mondat, és ezért lehet az, hogy az elsőt Kepler teljesen máshogy, a saját Marssal kapcsolatos elméletének értelmében oldotta meg.

Az anagramma nem megfejthető (vagy túl sok módon fejthető meg), éppen ezért nem is titkos kommunikációra használták. A tudósok célja inkább tudományos sejtéseinek dokumentálása, felfedezésük elsőbbségének rögzítése volt abban a korban, amikor az elsőbbség rögzítésének és tanúsításának mechanizmusa még korántsem volt magától értetődő. Voltak olyan hivatalok, amelyek lényegében a mai szabadalmi hivatalok elődjeinek tekinthetők, mint ahogyan a felfedezés könyvben vagy folyóiratban való publikálása is reális lehetőségként kínálkozott, az adott tudós azonban soha nem tudhatta, hol szivárog információ a rendszerből, melyik szerkesztő, melyik szabadalmi szakember vagy pályázati díj elbírálója fog fecsegni.

Ma már tudjuk, hogy Galilei távcsövének ötlete is egy efféle szivárgás eredménye volt, csak éppen a firenzei tudós javára. Nem meglepő, hogy megtapasztalva a szivárgás mechanizmusát, maga már nem kívánt áldozattá válni. Saját felfedezéseivel óvatosabban járt el, anagrammával biztosította be, hogy ha a felfedezés kitudódik, bizonyíthassa az elsőbbségét.

Hasonlóképpen az is érthető, miért érezte Tycho Brahe szükségét annak, hogy a híres csillagászati felfedező szigetén, Hvenen saját nyomdát működtessen. Az elsőbbség biztosítását szolgáló kinyomtatás folyamatában olyan veszélyek jelentkeztek, amelyek éppen az elsőbbség biztosítását fenyegették. Az anagrammák használata és a saját nyomda működtetése nem a tudósok rejtőzködésének jele, hanem az elismertetés és a publikálás folyamatában rejlő veszélyek kiküszöbölését szolgáló védekező mechanizmus volt.

Kövess a Facebookon, hogy értesülj a legújabb bejegyzésről!

A bejegyzés trackback címe:

https://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr725720085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása