El lehet képzelni a 18. századi európai felfedezők megdöbbenését, amikor a Csendes-óceán legtávolabbi, legelszigeteltebb pontján, egy kis, primitív bennszülöttek lakta szigeten gigantikus méretű kőszobrokat találtak. A rejtélyt fokozta, hogy a 19. század közepén felfedezték a szigetlakók saját írását is. James Churchward az egykori feltételezett, Csendes-óceánba süllyedt Mu kontinens magas kultúrájával magyarázta mindezt, hogy Erich von Däniken UFO-elképzeléséről ne is beszéljünk. Valamivel reálisabb talajon álltak a ’30-40-es évek diffúzionista elképzelései (Hevesy Vilmos szerint a Rongorongo az Indus-völgyi írásból származik, Robert von Heine-Geldern szerint Kínából, Thor Heyerdahl szerint pedig Dél-Amerikából), a mai tudományos konszenzus szerint azonban a sziget kultúrája a szobrokkal és az írással együtt helyi, polinéziai eredetű. 

Easter+Island+Statues+-+001.jpg

Önálló írásrendszerek a mai ismereteink szerint csak a fejlett magaskultúrákban, differenciált társadalmi struktúra mellett alakultak ki (Egyiptom, Mezopotámia, Kína, Közép-Amerika, de Dél-Amerikában pl. nem!), hogyan magyarázzuk tehát a megjelenését Polinéziában? Egyszerűbb írásfajták, ún. proto-írások törzsi körülmények közt élő népeknél is kialakultak Szibériában, az észak-amerikai indiánoknál, Afrikában, vagy éppen a paleolitikum vadászközösségeinél, és többen azt vallják, hogy a Rongorongo is ilyen íráskezdemény. Hasonló körülmények közt élő népeknél azonban olyan írásokkal is találkozhatunk, amelyek írást használó civilizációk áttételes hatására jöttek létre (pl. a cseroki Észak-Amerikában, a bamum írás Afrikában és az ún. alaszkai írás stb.), és ezek többnyire eljutnak fejlődésükben a szótagírásig (néhány kutató, pl. Szergej Rjabcsikov vagy Konsztantyin Pozdnyakov a Rongorongot is lényegében szótagírásnak tartja). Egyes vélemények szerint az írás a Húsvét-szigeten is csak az európai felfedezők írásának megismerése után alakult ki.

Különös, de a kutatók tehát még abban sem értenek egyet, hogy milyen rendszert keressünk az írás mögött, holott egy ismeretlen írás megfejtésénél ez az egyik legalapvetőbb kérdés. A probléma természetesen abból adódik, hogy a különböző kutatók eltérően ítélik meg a jelek számát, hogy csak a legszélsőségesebbeket említsük: Thomas Barthel kb. 600 jellel, míg Pozdnyakov mindössze 52-vel számol.

Minden jel arra utal, hogy az írásemlékek felfedezése idején a bennszülöttek már nem tudtak olvasni. A fatáblák felfedezése után nem sokkal Florentin-Étienne (Tepano) Jaussen, Tahiti püspöke a Tahitin élő húsvét-szigetiek körében talált egy férfit, aki állítása szerint még ismerte a Rongorongot, és aki lefordított neki néhány írást tartalmazó emléket. A Metoro nevű bennszülött több kutató szerint azonban csak elmondta, hogy mit ábrázolnak a képszerű jelek, és valójában már nem tudta az írást elolvasni, mások azonban bizonyos mértékig hitelt adnak a szavának és maguk is fogalomírásként kezelik az emlékeket (minden egyes jel az ábrázolt tárgyat vagy élőlényt jelenti, ld. pl. Irina Fjodorova megfejtését, aki mezőgazdasági munkadalokként értelmezi a szövegeket). Jaussen jegyzéke aztán visszajutott a húsvét-szigetiekhez, akik ez alapján „titkos” kéziratokat és a jegyzék alapján készített írásemlékeket mutattak a későbbi európai kutatóknak.

Te Pito 2.jpgA hiteles írásemlékek száma azonban mindössze 25, ami többnyire fatáblákon (20) található, de van köztük egy bot és egyéb fatárgyak is (2 melldísz, egy szobor és egy szétvágott táblából utólag összeállított dobozka). Az írásemlékek két elkülönülő csoportot alkotnak (a két csoport nem válik élesen el egymástól: az egyik hiteles fatábla egyik oldalán az egyik, másik oldalán a másik csoportba tartozó szöveg található). A két csoport látványosan különbözik egymástól, azonban a különbségek oka valószínűleg mindössze az, hogy eltérő típusú szövegeket tartalmaznak.

Az emlékek nagyobb része az ismétlődő jelsorozatok és statisztikai megfigyelések alapján hasonló jellegzetességeket mutat, amelynek az egyik legzavaróbb sajátossága, hogy bizonyos jelek és jelcsoportok rendkívül sokszor ismétlődnek benne. Azonban éppen az ismétlődések alapján lehetett feltérképezni a jelképzés szabályait, amely alapján Pozdnyakov egy 52 jelből álló alap jelkészletet feltételezett, és ez tökéletesen illeszkedni látszik a helyi polinéz nyelvjárás (ún. rapanui) 10 mássalhangzójából és 5 magánhangzójából képezhető 55 szótaghoz, látványos statisztikai egyezésekkel. Különös azonban, hogy a szerző az elmúlt 20 évben ennek ellenére mégsem jutott el az írás megfejtéséig.

Az írásemlékek e csoportjában található egy szövegrészlet, amely az általánosan elfogadott tudományos vélekedés szerint egy holdnaptár lejegyzése, amely azonban sokkal inkább egy piktografikus jelhasználatot tükröz, semmint egy szótagírásét.

Rongorongo_C-b_Mamari_smooth.jpgAz írásemlékek kisebbik csoportja (mindössze 3 emlék tartozik ide) egészen más jellegzetességeket mutat (pl. az alkalmazott jelek gyakorisága látványosan eltér az előző csoportétól). A legjelentősebb emlék az említett bot, amelyen 520, hármas egységekre tagolható jelsorozat van, gyakorlatilag ismétlődések nélkül (mondatoknak kell gondolnunk ezeket, ha fogalomírásnak tartjuk, és szavaknak, ha szótagírásnak). A csoport értelmezésére két elmélet született, mindkettő fogalomírásként magyarázva a Rongorongot: Nyikolaj Butyinov és Jurij Knorozov (utóbbihoz köthető a döntő lépés megtétele a maja írás megfejtéséhez) királylistaként, Steven Roger Fischer pedig a helyi teremtésmítosz visszaadásaként értelmezi.

Magam úgy vélem, hogy a kutatók közül Pozdnyakov elképzelése áll legközelebb az igazsághoz, ugyanakkor a megfejtés hiánya azt mutatja, hogy nem mindenben járt el körültekintően. Első publikációjában Barthel jellistáját a szigorú tudományosság betartásával 202 jelre szűkítette, de javasolt egy feltételes 120-as listát is. Egy évtizeddel később viszont már csak 52 jelről beszélt, ami tendenciózusan közelíteni látszik a rapanui nyelvjárás 55 szótagjához. (Természetesen ha az eredeti listáját használja az írás és a nyelv összevetéséhez, nem jöttek volna ki látványos egyezések, mint ahogy történt korábban Butyinov és Knorozov statisztikai vizsgálatai során is.) Minden jel arra mutat, hogy ilyen mértékben hiba volt leegyszerűsíteni a jelkészletet, és célszerűbb volna az eredeti 202-es listával dolgozni. Ez egyébként meglehetősen közel áll más kutatók számaihoz is: Jaussen listája 253 tételt tartalmazott, Rjabcsikové 173-at, de Barthel jellistájában is lényegében csak ligatúrák állnak a 200. tétel után. (Hogy milyen változatos egyébként a jelek alakja, azt az is mutatja, hogy a Michael Everson által elkészített ASCII karakterek száma 824) Ha a 200 körüli jelszámot tekintjük mérvadónak, úgy az írást inkább kevert logografikus és szótagírásnak vélhetjük.

Egy másik kifogásolható tény Pozdnyakov vizsgálataiban, hogy az írásemlékek kisebbik csoportját, melyben a jelek gyakorisága egészen más elrendeződést mutat, a szerző kihagyta vizsgálataiból (ez nem kevésbé tartható tendenciózusnak), és úgy tűnik, nem is törekszik a két csoport közti különbségek megmagyarázására.

Itt tart ma a kutatás. Jóllehet a Húsvét-sziget szobrainak és kultúrájának értelmezése tudományos körökben ma már nem tekinthető igazi rejtélynek, a megfejtetlen történeti írások közül azonban egyelőre mindenképpen a Rongorongot tarthatjuk a legnagyobb feladványnak.

 

Kövess a Facebookon, hogy értesülj a legújabb bejegyzésről!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr555833054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása