A következő rejtvény még izgalmasabb, mint az előző volt, ahhoz képest ugyanis jóval bizonytalanabb a helyzet. A legvalószínűbb kontextus ebben az esetben is Wesselényi-összeesküvés (nem kizárt, hogy az összeesküvők egyik leveléről van szó), és az 1660-as évek – de a témát és a korszakot illetően tévedhetünk. Nagy valószínűséggel monoalfabetikus szövegről van szó, azaz egy betűnek mindig ugyanaz az egy szám felel meg, és viszont. A szöveg nyelvével kapcsolatban ugyancsak kevés tudható, magyar, német, latin, talán francia vagy angol. Ne feledjük, hogy a korabeli nyelvhasználat igencsak különbözik a mai nyelvtől.

A számok nehezen olvashatók, ezért az átirat előtt az eredeti levél másolata is megtalálható. Még annyit hadd áruljak el, hogy a saját vizsgálataim több ismétlődést is azonosítottak (kétszer is ismétlődik egy-egy négy karakterből álló sorozat, egy pedig háromszor), de nekem nem sikerült megoldanom a titkosírást. Most még egyszer megpróbálom megfejteni. Legyen ez egy verseny, nézzük meg, nekem sikerül-e előbb vagy egy kedves blog olvasónak.

Ha senkinek nem sikerülne, az igen kellemetlen volna, ugyanis - hadd hangsúlyozzam még egyszer - ez egy nagyon elavult, és elvileg könnyen feltörhető titkosírás. Vagy mégsem?

 

VoErjpg_1.jpg

Átirat:

27 4 19 4 85 ? 72 ?? 20 4 69 10 4 42 52 4 15 15 4 98 98 12 85 8 98 2 62 6 10 72 12 27 98 7 72 62 2 12 52 5 4 11 8 10 20 7 85 2 31 7 52 6 15 52 4 69 4 8 2 4 11 72 24 4 85 4 72 19 2 69, 38 6 69 7 72 52 7 15 19 10 4 52 4 27 4 31 4 15 20 10 7 72 2 7 69 7 72 98 7 62 6 27 17 85 6 98 ideo 56 17 2 31 24 6 19 4 72 31 17 98 38 6 12 10 98 24 4 72 72 4 27 4 98 17 6 52 6 98 2 69 5 19 21 85 2 15 6 69 15 72 4 98 6 31 52 4 38 4 15 4 85 4 98 4 72 69 4 62 17 72 27 27 4 85 4 98 15 13 31 7 69 2 19 10 7 72 2 72 85 5 3 17 42 85 2 15 6 15 4 42 72 7 31 6 14 4 52 27 4 17 4 69 4 15 20 7 10 38 6 15 7 98 72 42 98 2 7 17 4 72 98 4 62 69 4 98 27 69 4 98 85 7 69 10 13 6 52 12 69 10 ab 3000 15 6 52 52 98 6 62 17 72 27 5 85 69 10 4 72 2 42 20 7 52 98 4 62 6 62 2 17 27 19 10 6 27 52 4 38 4 69 69 42 72 69 4 19 17 85 2 15 6 69 98 6 69 85 6 72 4 38 72 5 98 72 4 10 17 72 27

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr185790653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

L. B. Alberti 2014.03.09. 07:35:52

Szerintem a ?? az 38. Bár ezzel ugyan nem vagyunk még előrébb...

Benedek Lang 2014.03.11. 09:26:57

@L. B. Alberti: Igen, a ?? könnyen lehet 38, de a 37 is elképzelhető, és esetleg a 31 is. Egy korábbi frekvencia vizsgálat eredményeképp egyébként a francia nyelvre gyanakodtunk. De szerintem a magyart sem érdemes kizárni.

Regisztrált Felhasználó 2014.03.21. 08:16:40

Nagy a csönd... Jutott valaki valamire?
Én még küzdök vele, de eddig egyik ötletem se vezetett sehova.

palotás imre 2014.04.29. 14:22:21

Az első sorban a 69 4 10 42 52 sorozatban a 42 téves. Formára teljesen azonos a mellette lévő 52-vel.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu