Sokáig azt hitték, az idősödő különc író elméje végleg önmagába zárult, kalligrafikus rajzolatú jegyekkel írt naplójegyzetei nem hordoznak jelentést. Vagy hordoznak, de mivel ismeretlen, távoli vagy megfejthetetlen nyelven, esetleg tibetiül és/vagy rovásírással írta őket, tartalmukhoz nem férhetünk hozzá. Pedig a Gárdonyi-hagyaték különös karakterekkel írt jegyzeteinek mennyisége nem elhanyagolható, nagyjából ezer oldalnyi szövegről van szó, van olyan író, akinek ennyi az egész életműve. Komoly a tétje tehát, hogy zavaros rajzoknak, vagy fontos, de kódolt gondolatoknak tekintjük-e őket.

Jelentős meglepetést okozott, amikor mintegy ötven év hallgatás után a naplójegyzetek megszólaltak, és a furcsa írásrendszerről kiderült, hogy valójában titkosírás.

Egymástól függetlenül talált betörési pontot a rendszerbe Gyürk Ottó honvéd alezredes és egy akkori egyetemi hallgató, Gilicze Gábor. A naplószerű füzetek, cédulák karaktereinek feltörése nem volt egyszerű feladat, az író ugyanis egyszerre rajzolt és írt, a dátumokat olykor összevonta, a jeleket többféle módon helyezte el egymáshoz képest, szavakat rövidített és kihagyott betűket, így alaposan megzavarta a gyakoriságelemzést, de még azt is, hogy egyáltalán azonosítható legyen mi egy karakter és mi egy karaktercsoport. A megfejtés lehetővé tette, hogy a naplófüzetek és jegyzetek olvasható magyar nyelven publikálásra kerüljenek.

Önmagában semmi rendkívüli nincsen abban, hogy egy nagy ember saját betűkészletet fejleszt, ami egyszerre gyors- és titkosírás, hogy legféltettebb gondolatait lekódolja. Sőt, még az sem ritka, hogy bizonyos ambivalenciával viszonyul saját szövegéhez, titkosítja, hogy senki ne férjen hozzá, de kicsit reménykedik is abban, hogy valaki egyszer lesz olyan agyafúrt, hogy leleplezi kódrendszerének működését, és hozzáfér a szöveg tartalmához. Így tett a 19. századi egyiptológus, Simeone Levi is, aki önéletrajzát úgy öntötte senki által nem olvasható karakterekbe, hogy közben fél szemét gúnyos várakozással az utókorra szegezte, amely remélhetőleg majd megfejti ezt a nem teljesen magánjellegű üzenetet. Gárdonyi - természetesen titkosítva - kedélyesen még gratulál is a sikeres megfejtőnek:

„Gratulálok, ha megfejtened sikerült. A magyar nyelvnek magas, elzárt Tibetjébe találtál kaput. Ha addig eljutsz, ameddig én, megtalálod azt az aranyalmafát is, amelynek neve: analógia.”

Mindez így néz ki a naplóban:gárdonyi.png

Gárdonyi saját magát figyelte, lelki folyamatait rögzítette, írótársait minősítette, és saját szerzői módszereit fejlesztette jegyzeteiben. Időnként egyszerű megfigyeléseket tett:

"Ebben az évben különben nagyot vénültem. Igen megőszültem, s az arcom is vén."

Máskor személyes megjegyzései voltak:

"A délutánt azzal töltöttem, hogy az értékpapírjaimat rejtettem el."

Leggyakrabban olvasásról és írásról gondolkodott:

"Amely napon nem olvasol, vesztesz."

"Amit elolvasok és elfelejtem, egyszer sem volt érdemes elolvasnom."

"Magunkat olvassuk a műben."

"Tendenciának nem szabad kilógnia a műből. A tanulságnak magától kell előragyognia. Mihelyt tendenciózus valami, ellentmondást kelt és szinte utálatos."

"Ne fogj munkába, míg a főfigurád lelki-karakterlapját meg nem csináltad."

Végül pedig olvasmányai alapján kemény kritikát fogalmazott meg:

"Goethe Wilhelm Meister-jét kezdtem, és középen is olvastam néhány ívet, de láttam, hogy unalmas kontármű."

"Újév napján kezdtem Goncsarov Oblomov-jának olvasását, de abbahagytam."

"Ezekben a napokban olvastam Szabó Elsodort falu-ját, és bár lapról lapra undorított, kábító képhalmazaiban tanulságos volt látnom a képekkel való jellemzés erejét."

"Victor Hugo többet írt, mint tanult, azért modoros, és sok a szalmája."

"Jókain, Szabó Dezsőn bizony szaglik az irodalom."

Ehhez képest ő maga, Gárdonyi mintha különb volna:

"Mikes azt mondta, hogy az írók maguk között engem ítélnek a legkülönb írónak. Az elsőnek."

"A Magyar Újság-ban cikk. Mondja, hogy a nyelv tekintetében különb vagyok Aranynál."

Talán igaza volt, mikor úgy döntött, évtizedekre titkosítja ilyen irányú gondolatait. Büszke volt, öntudatos, maga sem tudta, merje-e vállalni, hogy ő az első magyar író. Talán kicsit szégyellte is, hogy erre vágyik. Számunkra inkább kínos ezt olvasni, ha a hatodikos kötelező olvasmány irodalmilag korlátozottan értékelt szerzőjére emlékszünk vissza, nem az jut eszünkbe, hogy ő volna a legjobb. De talán igazságtalanok vagyunk: a kései Gárdonyi-műveket összevetve a titkosnapló esztétikai tanácsaival, a regényírás folyamatosan keresett új módszereivel, a sürgető vággyal, hogy saját írói módszereit meghaladja, nem is tűnik többé annyira nevetségesnek Gárdonyi önértékelése.

A bejegyzés trackback címe:

http://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr1005804956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gabrok 2014.03.25. 11:28:29

Bocsánat, de kicsit tekervényes a kérdéses mondat, ezért lehet, hogy csak félreértem: Gárdonyi "irodalmilag korlátozottan értékelt" szerző lenne? Honnét származhat vajon ez a meglepő információ?

Benedek Lang 2014.03.25. 11:32:45

@gabrok: Az a benyomásom, hogy az irodalomtörténet-írás nem értékeli olyan nagyra, mint Adyt, Mikszáthot, Móriczot, mintha egy nagyságrenddel kisebb fontosságot tulajdonítana neki. Tévedek?

gabrok 2014.03.25. 11:52:20

Én azt mondanám - persze ez szigorúan a magánvéleményem -, hogy ha talál olyan irodalomtörténetet, amelyik "mérlegeli", hogy vajon Gárdony, vagy Ady lenne a "nagyobb" (vagy amelyik ilyen összehasonlítást tette Ady és Mikszáth, esetleg Mikszáth és Móricz között) - azt sürgősen érdemes a sutba dobni. Ha valaki esetleg arról próbálná meggyőzni, hogy Giotto "nagyobb festő" volt, mint Manet, hát, szerintem tőle se vásároljon használt autót.

...elmúlik... 2014.03.25. 14:25:37

@gabrok: Ezzel a véleménnyel teljesen egyetértek. Csendben hozzáteszem, hogy Gárdonyi értékelése közel nem az író teljes életművének ismeretében jelenik meg sok esetben, mely tény erőteljesen árnyékolja a képet.

Benedek Lang 2014.03.25. 16:02:06

@...elmúlik...: Igen, teljesen egyetértek. Valami ilyesmire próbáltam célozni az utolsó mondatomban.

lüke 2014.03.26. 05:12:05

@Benedek Lang:
nem tévedsz,
spiritiszta író, félnek töle

gabrok 2014.04.02. 23:01:08

@Benedek Lang: Bocsánat, nem akartam udvariatlan lenni, csak valahogy elsodort az élet, aztán meg az ember memóriájának likai megteszik a magukét...Szóval, azt gondolom, hogy nézőpontjaink (ebbe beleértem ...elmúlik...-ét is) egyáltalán nem állnak messze egymástól. Érdekességként még hozzátenném, hogy - miközben kedves íróink "nagyságát", vagy különösen "értékét" butaság volna méricskélni-hasonlítgatni - amennyiben az alkotók hatását nézzük, Gárdonyi könnyűszerrel előzheti meg említett író- és költőtársait. Az Egri csillagok révén egyszerűen olyan széles tömegeit (és rétegeit) érte el a magyar (és szlovák, és német, és orosz....és vietnámi, igen, vietnámi) olvasóknak, mint a többiek együttesen sem. (Hangsúlyozom: ez nem "érték", hanem "elérés" - de, az sokat számít a művészet esetében...)