Az alábbi idézet - ha ez egyáltalán lehetséges - még kevésbé követhető, mint a múltkori. Rédei László 1660. augusztus 31-i, Husztról Teleki Mihálynak írt levele zavarosságában és bonyolultságában jól mutatja, mennyire nehézkes volt olykor a titkosírás-használatról folyó egyezkedés, mennyire könnyen adódhatott, hogy egyik történelmi szereplő nem értette tisztán a másik szándékát:

„Sokszor megbántam, hogy urunkkal létemkor, ő nagyságától clavisról való informatiot nem vöttem volt, de akkor meg sem gondoltam, hogy így történjenek az állapotok; magam sem tudtam ugyan eddég, hanem most tanulom, de mi haszna, ha urunk nem tudja az én clavisomot. Kegyelmednél azért talám lehet és ha nincs is, talám megírhatja ezeket a szókat clavissal; ha penig nincsen kegyelmednél is, s nem írhat ő nagyságának clavissal, ha bátorságos, ez kegyelmednek szólló levelemet küldje be kegyelmed ő nagyságának, talám be is küldheti, mivel én csak azt írtam urunknak ő nagyságának, de azt sem írtam meg, hol legyen kegyelmed, hogy ő kegyelmének írtam egynihány szót, kit nagyságod ő kegyelme clavissal írt meg, mivel én nem tudom. Így lévén azért a dolog, ő nagysága az én levelemből semmit nem érthet, hanem ha vagy ezen levelet küldi be kegyelmed ö nagyságahoz, vagy penig clavissal írja meg ez egynihány szót" (itt következik a titkosítva továbbítandó levél).

A kérdés a szokásos: tulajdonképpen hány clavisról esik szó a levélben?

A bejegyzés trackback címe:

http://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr175883521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.