A történészek előtt szinte teljesen ismeretlen Dalmády István nagyszámú levelet írt gyermekkori barátjának, a később híressé vált erdélyi politikusnak, Teleki Mihálynak (1634-1690). Dalmády majd minden levelében biztosítja Telekit barátságáról, valamint mielőbbi személyes találkozóra kéri az akkor a húszas éveinek elején járó barátját. Egy korai levelében clavist, titkosírás kulcsot is kér tőle:

Az Kegyelmed hozzám mutatott synceritasa énnálam valóság, bizonyosság. Én felőlem is, kérem, itíljen hasonlót. (...) Ha nem restelli, csináljon egy clavist titkos betűvel, írhassunk egymásnak nagyobb confidentiával. Azomban kérem Kegyelmedet, mesterkedjék azon, mennél hamarébb legyünk szembe egymással. Kegyelmed jó gyors ifjú legény, jó alkalmatosságot kereshetne idevaló jövetelében, kit felette igen akarnám, Kegyelmed sem bánná meg.

Ezután – most már a clavis birtokában és sűrű használatával – rendszeresen visszatér barátságuk komolyságának, megbízhatóságának, egyediségének hangsúlyozására, miközben visszatérőleg sürgeti személyes találkozásukat:

Hozzám való igaz affectiójában, higgye minden bizonynyal, annyira megnyugodtam én is, hogy nincs e világon hasonló barátom Kegyelmedhez.

Nincs oly tűlem lehető dolog, kit meg nem cselekeszem Kegyelmedért, kiben ha kételkednék, reversalist adok Kegyelmednek róla.

Nyugodjék meg bennem, Kegyelmedé vagyok. Senkivel titkosabb, igazabb barátságom nincsen e világon, mint Kegyelmeddel.

Mert én Kegyelmedet bizony úgy tartom, úgy szeretem, mint magamat. Adná Isten, beszélhetnék mennél hamarébb Kegyelmeddel.

A hűség és nagyrabecsülés biztosítása igencsak általános a kor levelezésében, ebben önmagában semmi meglepő nincsen. Dalmády ragaszkodásának gyakorisága és a kifejezések erőssége azonban kivételes. Maga is tisztában volt azzal, hogy leveleiből a férfibarátság zavarba ejtő mértéke sugárzik, ezért igyekezett minden alkalommal titkosítani az erről valló mondatait (az idézetekben ezeket a részeket aláhúztam), miközben azok a levelei, amelyek sifrírozatlanok, valamint azok a levélrészletei, amelyek nyílt szövegként maradtak, jelentősen visszafogottabbak. Kapcsolatukat a kortársak is furcsálhatták, amint az alábbi idézet utolsó mondatából kitűnik:

Vajha beszélhetnék Kegyelmeddel mennél hamarébb, igaz tekéletességgel kiönteném minden dolgomot, titkomot Kegyelmed előtt! Szemben való lételünket kétszerte inkább kívánnám, kívánom is (…) Az Kegyelmed reám bízott dolgaiban valamit meg kell tartanom, eltitkolva leszen; koporsómig viszem velem való Kegyelmed szövetségét. Majd sajnálom, hogy sokan tudják igaz barátságunkat, mert sok irigyink vannak mindkettőnknek.

A következőkben a lelkesedése tovább növekszik, ragaszkodásának biztosításai egyre hangsúlyosabbak, de minden alkalommal sifrírozza őket:

Bizony azulta, miolta nem láttam Kegyelmedet, csak egy nap sem vetettem ki elmémbűl.

Megvallom igazán, nekem e világon igazabb atyámfia Kegyelmeden kívül nincsen.

Időnként szinte szerelmet vall Telekinek:

Jó lelkiismerettel írom, soha emberhez úgy lelkem nem vont, mint Kegyelmedhez; abban meg is nyugodjék tökéletesen, e világon nincs igazabb barátom, mint Kegyelmed.

Mint igaz barát, házassági tanácsot ad Telekinek, majd vigasztalja felesége elvesztése miatt:

de édes, kedves Uram, Atyámfia, mit tehet Kegyelmed róla? avval már fel nem támad. (…) Az Úr adta volt, az Úr vette el is.

Majd megint barátja házasságán gondolkozik, miközben újra és újra hangsúlyozza, mennyire hiányzik neki a másik, végül kettejükre az 'amanti' (szeretők) szót használja:

Hogy Kegyelmed megnyugodt az én Kegyelmedhez való tökéletes synceritásomban, nekem bizony a Kegyelmed abbeli assecuratiója nagy contentatiómra vagyon. Helyesen is írja, nem kell minden barátságnak hinni. Én is annyira megnyugodtam Kegyelmedben, az Úristen úgy áldjon meg, hogy minden barátom felett Kegyelmedet legigazabbnak tartom hozzám, (…) 17 egész hónapja elmúlt, miolta egymást nem láttuk, bár csak két óráig beszélhetnék Kegyelmeddel. Én máris Kegyelmed házassága felől gondolkodom. Teljes tehetségemmel kész volnék Kegyelmednek kedveskednem, segítenem, csak tudnék miből. (…) Nem kell édes, kedves Atyámfia, mi köztünk semmi nehézségnek lenni. Amanti enim nihil difficile. Kérem mégis felette igen Kegyelmedet, mesterkedjünk azon, mennél hamarébb legyünk szemben egymással, meglátja, mindkettőnknek könnyebbségünkre lészen.

Teleki válaszait nem ismerjük. Dalmádyt többször is említi ugyan másoknak írt leveleiben, de csupán praktikus ügyekkel kapcsolatban. Az ő barátságának mélységéről csak annyit tudunk, épp Dalmády egy leveléből, hogy egyszer álmodhatott a barátjáról: „Az Kegyelmed felőlem való álma, édes, kedves Atyámfia, nem hiábavalóság.”

Azt sem tudhatjuk, pontosan mi zajlott le köztük, amikor Dalmády nagy örömére végre valóban találkoztak. A levelekből kitűnik, hogy a heves lelkesedés némileg alábbhagyott a személyes találkozást következő években. Persze az is lehet, hogy csak megbeszélték, mégiscsak a 'barátság' szó írja le a legpontosabban azt ami köztük lehet. Mindenesetre Dalmády későbbi leveleiben csökken a sifrírozott szövegrészek száma, a fentiekhez hasonló megnyilatkozások pedig teljesen eltűnnek.

Kövess a Facebookon, hogy értesülj a legújabb bejegyzésről!

A bejegyzés trackback címe:

https://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr316303702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása