GárdonyiHelikon.jpgGárdonyi Géza különös titkosírásáról, mellyel naplójegyzeteit, esztétikai megfontolásait, nyelvi leleményeit és pályatársairól szóló, nemritkán lesújtó kritikáit lejegyezte, már szó volt egy népszerű blogbejegyzésben, mint ahogyan a különös jelek több, mint negyven évvel ezelőtti sikeres megfejtéséről is. Mindazt, amit a témáról tudható, néhány régi cikk, és egy 1974-es könyv tartalmazza. Sokáig úgy tűnt, hogy az utókor a nagy író több mint ezer oldalnyi gyorsírásos-rejtjelezett feljegyzéseivel szembeni kötelezettségeit egyetlen szövegkiadással letudta.

A könyvhétre azonban új könyv jelent meg Gárdonyi Géza titkosírásáról a Helikon Kiadónál. Bár kisebb szöveganyagot fed le, mint a '74-es válogatás, sokkal igényesebb kötet, mind kiállítására mind tartalmára nézve.

Király Júlia előszava izgalmasan bogozza ki Gárdonyi motivációinak hálóját, megértjük, hogyan szolgálhattak a titkos jegyek azon gondolatok rögzítésére, amelyeket a szerző nem kívánt volna veszni hagyni, de minden következményükkel nem is vállalta volna őket egy bárki számára olvasható jegyzetkönyvben. Így kereste önálló írói hangját félig titkos esztétikai találmányokban. Volt ebben rejtőzködés, kíváncsiság, játékosság és a kialakulatlan, de fontos gondolatok megőrzésének vágya.

Határozottan emlékszem, hogy ezt gondoltam: meg kellene írnom. De annyira lehetetlennek éreztem ezt ugyanakkor, hogy a második gondolatom ez volt: talán ha nagy leszek...

(...) az írás, a le kellene írni, nem mint művészet állott a fogalmaimban, hanem csak mint gondolom-eszköz, hogy ennek a percnek a mámorát szerettem volna megmenteni az elmúlástól.

Az előszót követi a tulajdonképpeni szövegkiadás, A természet kalendáriuma, az írás, amelyet Gárdonyi kertjének növényei, madarai és bogarai ihlettek. Önmagában is érdekes olvasmány, de a számunkra az teszi különösen érdekessé, hogy az egy-két mondatos bejegyzések után ott látjuk ugyanazt az üzenetet Gárdonyi eredeti jeleivel is.

Végül a valamikori egyetemi hallgató megfejtő, Gilicze Gábor tollából egy részletes magyarázatot kapunk a jelek működéséről (itt érdemes hangsúlyozni, hogy a másik megfejtő, Gyürk Ottó tulajdonképpen csak a titkosírásos rendszer számait fejtette meg, ami önmagában is nagy teljesítmény, de a kódolt nyelv feltörésének érdeme Giliczéé). Megtudjuk, hogyan származtak a jelek az ábécé karaktereiből, hogyan lehet őket kettőzni, hogyan kerülnek egymás alá, hogy végül egységes és egyenletes, két centméter magas ornamentikát adjanak ki. A magyarázat és a Gárdonyi mondatok után álló fac-similék jelentősége óriási. Nem elég ugyanis egyszerűen megtanulni a negyven gyorsírás szimbólumot, ha olvasni, vagy netán írni akarjuk Gárdonyi jeleit, azt is meg kell értenünk, hogy kötötte őket egy jelcsoportban össze - olykor egy-egy betűt kihagyva, vagy a szóban szereplő betűk sorrendjét felcserélve - hogyan "maszkírozzák el a betűjeleket kapcsolódásaik szinte a felismerhetetlenségig". Ezzel az új könyvvel a kézben azonban már semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy a jelrendszert összes finomságával együtt elsajátítsuk, hogy a titkos naplójegyzeteket eredetiben olvassuk, sőt, hogy saját magunk is nekiálljunk Gárdonyiul írni, látványos, de annál kevésbé publikus feljegyzésekkel rejtélyeskedve rokonaink előtt.

A bejegyzés trackback címe:

http://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr176457993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.