Mit titkoltak az alkimisták?

2015.02.13. 11:21

alchemy_woodcut_abraxas_by_dashinvaine-d62hz6l.jpgA középkori alkimista kézikönyvek rendszeresen figyelmeztetik olvasóikat, hogy a bennük szereplő tudás titkos, csak az arra érdemesek, a beavatottak számára hozzáférhető. E könyveket olvasva elitista, elzárkózó, ezoterikus tudomány bontakozik ki szemünk előtt, amely ellentmond a mi nyílt, publikus, demokratikus tudományeszményünknek, amely a bárhol, bárki által megismételhető kísérletekben hisz, és tagadja a csak beavatottak számára, csak megfelelő pillanatban (megfelelő csillagállás alatt) feltáruló igazságot.


A fémek átalakításáról szóló kézikönyvek persze mindent meg is tesznek, hogy az érdemteleneket távol tartsák a titkos tudástól. Szimbólumokat alkalmaznak az egyes anyagok (például a higany) és folyamatok (például a szublimáció) megjelölésére. Kódneveket használnak, fém, bolygó és istenneveket alkalmaznak egymás helyett. E kódszavak olyannyira következetlenül (vagy következetesen?) jelennek meg az alkímiában, hogy gyakran nem is tudjuk, az aranycsinálás gyakorlata vagy szimbolikus beavatás zajlik-e szemünk előtt a szövegben. Esetleg mindkettő egyszerre. A receptekhez nincsen közvetlen hozzáférésünk, kódrendszerük a laikus érdeklődés félrevezetésére és távoltartására szolgál, nem tudhatjuk, pontosan mit is akartak elérni az alkimisták azon kívül, hogy a beavatandókat minél hosszabb és fáradságosabb képzés elé állítsák.

pinakas_alchemy.jpg

Első megközelítésben puszta praxisnak, az aranycsinálás gyakorlatának tűnik. Az alkimista kemencék, desztilláló edények, lombikok, fiolák, tüzek és retorták között dolgozva, a világ kíváncsiságától elzárva, magányosan vagy legfeljebb egy segéd közreműködésével a higany (mercurius), a kén (sulphur) és (a 16. századtól) a só (salt) princípiumaiból igyekszik aranyat gyártani. Az aranycsinálás folyamata rendkívül bonyolult. A négy alapelemnek és négy színnek megfelelő négy szakasz (a földszerű, fekete nigredo, a vizes, fehérítő albedo, a levegőszerű sárgítás, a citratio, és a végső, tűzszerű rubedo) tagolja a tökéletesedő anyag útját, amely a solutio, coagulatio, albatio, corruptio, proiectio, mortificatio, coniunctio vagy transmutatio eredményeképp prima materiaból tökéletes anyaggá lesz.

image043.jpg

alchemy_woodcut_duos_caputis_melior_quam_unus_est_by_dashinvaine-d62i1y6.jpg
A laboratóriumi gyakorlat azonban csupán az első (és nem is a legfontosabb) szint. Sokan figyelmeztetnek, hogy aki kémiai szempontból próbál kiigazodni az alkímián, hibát követ el, ugyanúgy, mint aki szabadkőműves szimbólumok alapján akar házat építeni. A kézikönyvekben lapozgatva teljes bonyolultságában tárul elénk egy nagyon gazdag képi szimbólumrendszer, amelynek legszebb példái kora újkori fametszeteken maradtak ránk. A nemtelen matéria tökéletesedése e képeken történetivé válik, az anyag meghal és feltámad, nászra kel önmagával és sokasodik, a kén és a higany megszemélyesül, fehér szüzekké, vörös ifjakká, feldarabolt királyokká, lányaikkal szeretkező apákká lesz. Az átalakulás résztvevői és eseményei közül a mercurius, a sulphur, a conjunctio és a mortificatio valamint a retorták mint a halál és a születés színhelyei futották be a leglátványosabb karriert az alkímia metaforáiban és nagyon gazdag képi világában. Ezek sokszor király és királynő, szűz, oroszlánok küzdelme, sas, kígyó, hattyú, nap, hold, nász, királygyilkosság, sír és ravatal képében tűnnek fel. Az arany keletkezéshez valami más pusztulásán keresztül vezet az út, corruptio unius est generatio alterius, ezért kell meghalniuk a képeken ábrázolt királyoknak. Csak a bomláson keresztül születhet új élet. A gyilkosság és a rothadás azonban nem végleges, hanem az értékesebb keletkezéséhez vezető kegyetlen, de szükséges út. Ez az előfeltétele az új születésnek, feltámadásnak, a vörös ifjak és fehér menyasszonyok egymásra találásának.

le_faivre_alchemical_symbols.jpg

3a64da861eeaab1e2730cb6c948694da.jpgAhogy a laboratóriumban a prima materia a lombikban, úgy e történetekben a királyi szubsztancia a sírban, börtönben, vagy a tenger fenekén várja az átalakulást. A lombik máskor anyaméh, filozófusok tojása, olvasztókohó, tisztító fürdő vagy zöld oroszlán. A különféle edényeket és desztilláló készülékeket formájuk okán medvének, teknősnek, gólyának, hétfejű hidrának, egybefogódzó ikreknek, önnön mellét tépkedő pelikánnak ábrázolják. Az alkimista számára nincsen élettelen tárgy a laboratóriumban. Türelmes olvasó kiismerheti, hogy a természet mely részlete a kémiai folyamat mely mozzanatának felel meg, csak egy kérdésre nem tud végül választ adni: melyik a jelkép, mely ábrázol, és melyik a jelölt, a szimbolizált tárgy? Vajon a spirituális történetek szolgálnak a kémiai folyamat hasonlatául, vagy pedig a lombikok, tüzek, transzmutációk, konjunkciók jelképeznek valamiféle megfogalmazhatatlan szellemi folyamatot?

Az alkímia ugyanis korai megfogalmazásaitól kezdve pszichológiai és filozófiai dimenziókkal is bír. A fizikai arany létrehozása, az alkimia operativa másodlagos ahhoz képest, hogy az alkimista önnön lelkében a lelki aranyat igyekszik előállítani (alkimia speculativa). Az alkímiai átalakulások leírásainak referenciája nem a fémeknek, hanem az ember szellemi életének az átalakulása. Az alkimista önmagát kívánja a tökéletesség állapotába helyezni. Az alkímiai gyakorlat praktikus, ikonológiai, pszichológiai és filozófiai szintjei a valódi alkimisták számára szétbogozhatatlan egységet alkotnak.

 

libav6.jpg

Minden okunk megvan azt feltételezni, hogy egy ennyire elitista, elzárkózó tudomány a kódnevek nagy választéka és a titkos szimbólumok hosszú sora mellett bizonyára gyakran élt a titkosírások eszköztárával is. Ez olyannyira logikus, hogy a szakirodalomban számos szerző meg van győződve az igazságáról, és rendszeresen hangoztatja. Pedig a legkevésbé sincsen így! Teljes szavakat, fogalmakat és folyamatokat helyettesítő kódnevek és szimbólumok igen, de betűket helyettesítő rejtjelkarakterek nem képezik az alkimista eszköztárának részét. Legalábbis a 16. század végéig, szinte elenyésző a titkosírások aránya az alkímiai szövegekben. A 17. században elszaporodnak a példák, Robert Boyle, a híres tudós rejtjelezi az alkímiai kísérleteinek jegyzőkönyveit, és más szerzők is írnak alkímiai naplókat behelyettesítéses titkosírással, de még ekkor sem válik általánossá a kriptográfia használata az aranycsinálás terén.

Beinecke Mellon MS 27 f.23r.JPG

És miért nem? Ahogy Agnieszka Rec, a Yale egyetemen (a Voynich kéziratot őrző Beinicke library közvetlen közelében) dolgozó kiváló alkímiatörténész érvel, azért nem, mert a kriptográfia használatával a szerző elvesztené a kontrollt a titkos szöveg tartalma felett. Míg az alkímiai szimbolizmus megértése és felfejtése több éves tanulmányokat és fokozatos beavatást igényel (egyébként hogyan érthetnénk, mire vonatkozik a zöld oroszlán a szövegben?), addig a titkosírás megfejtése csupán a rejtjelkulcs megszerzését vagy rekonstruálását feltételezi. Akinek sikerül szert tenni rá, vagy feltörni, az szabadon hozzáférhet az alkimista titkaihoz.

Bármennyire is különös, a rejtjelezés túlságosan kockázatos eszköz volt az alkimista számára, hogy tudását az avatatlanoktól megvédje.

 Kövess itt a blogon vagy a Facebookon, hogy értesülj a legújabb bejegyzésről!

A bejegyzés második felében Agnieszka Rec, alkímiatörténész (Yale Egyetem, New Haven) kiváló cikkét foglaltam össze. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr577171233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kismoszat (törölt) 2015.02.13. 12:04:20

"A négy alapelemnek és négy színnek megfelelő négy szakasz (a földszerű, fekete nigredo, a vizes, fehérítő albedo, a levegőszerű sárgítás, a citratio, és a végső, tűzszerű rubedo) tagolja a tökéletesedő anyag útját"--- ezt megfejtette mar valaki, hogy mit jelent?

Csimpifon 2015.02.13. 23:12:47

kifejezetten orulok neki hogy egy olyan korban elhetek ahol ez a faszsag mar nincs, remelem a vallasok meg az en eletemben kipusztulnak.

LoveKills 2015.02.13. 23:30:46

Ez tökjó. Épp csak az nem derül ki a cikkből, hogy MIT titkoltak az alkimisták...

LoveKills 2015.02.13. 23:33:30

@Csimpifon: nem fognak, ami nem jelenti azt, hogy örülnék ennek. Amíg a homo sapiens nevű tragikus lény él a Föld bolygón, addig lesznek vallások is. Muszáj valami hiedelem, egy oázisnak a képzete a földi életnek hívott sivatagban. Még ha tudvalevő, hogy ez az oázis valójában csak merő délibáb. (Azért vallás és vallás közt vannak különbségek. Buddhista zászlók alatt még egyetlen embert sem öltek meg, és nem is fognak.)

inebhedj - szerintem 2015.02.13. 23:35:35

@Csimpifon:

:)
Ateista az, aki azt hiszi, hogy nem hisz.

inebhedj - szerintem 2015.02.13. 23:37:29

@LoveKills:

Akkor eszerint a buddhizmuson kívül minden másnak ki kellene pusztulnia, ideértve a vallástalanságot is (hiszen vallások, egyházak ellenében vallástalanok elég sok embert megöltek már)?

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.13. 23:42:31

A hülyeség túlmisztifikálása...

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.13. 23:48:40

@LoveKills:
A buddhizmus mondjuk nem is vallás, de ez ne zavarjon.

(Nincs benne se isten, se túlvilág, se szellemi vagy felsőbbrendű lények, se szentek, se transzcendens erők, se rítusok, se semmi misztikus baromság (mármint eredetileg).
Az egyetlen hülyeség benne az újjászületés, ezzel nagyjából ki is fújt a hablaty. A többi rész inkább életvezetési útmutató.
A buddhizmus egy világnézet, nem vallás, akkor sem, ha sokan a világvallások közé sorolják.)

LoveKills 2015.02.14. 00:11:43

@inebhedj - szerintem: ezt nem mondtam, az állításod rosszindulatú és rólad szól. Azt meg végképp nem írtam (még a sorok között sem), hogy az ateizmusnak is vesznie kéne. Miért is?! Ha pár dogmatikus, szélsőségre hajlamos vallás eltűnne a föld színéről, azt tényleg nem bánnám. Lenne más pótlék.

LoveKills 2015.02.14. 00:14:02

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Ostoba és egyszerű vagy, mint egy sáros gumicsizma. A szóra sem érdemes kategória. De, a buddhizmus vallás. Is. Meg filozófia. Is. Meg életforma. Is.

Valamely vallásnak nem az a fő ismérve, hogy van-e benne isten vagy sem, vagy mit állít a túlvilágról. Az meg, hogy hablatynak hívsz valamit, amit esetleg nem tudsz a szűkre mért agyaddal felérni - rólad szól.

Szerintem maradj a focinál és a söröknél.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.14. 02:48:10

@LoveKills:
Írtam, hogy egyesek vallásnak tartják, meg azt is, hogy ez bizony baromság.

Ami a szűkre mért agyat illeti, seggfejkém, ne magadból indulj ki. Azért, mert neked csak 80 pontnyi IQ jutott, másnak jóval több.

Majd ha egyszer megtanulsz gondolkozni (na jó, a te agymennyiségeddel ez nem fog menni, ne erőködj, mert beszarás lesz a vége), akkor talán megérted, amit írtam.

Szerinted mitől vallás egy vallás, seggfejkém?

Mitől nem vallás pl. a marxizmus-leninizmus?
Ha az nem az, akkor miért az a buddhizmus?

Hívj segítségül egy olyan embert, aki nem annyira hülye, mint te. Az megpróbálja majd elmagyarázni esetleg, de nem fogod megérteni.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2015.02.14. 02:50:11

@LoveKills:
Az ateizmusnak miért kellene vesznie, te valláskárosult barom?

Azért, mert a vallásokkal ellentétben nem hazugságra (hit egy nem létező földöntúli faszban) épül?

Abendsen 2015.02.14. 05:35:40

Látom néhány prolinál kibaszta a post a biztosítékot. Ettől függetlenül kultúrtörténetileg érdekes a téma.

midnight coder 2015.02.14. 08:14:07

@Mr. Közbiztonság Szilárd: Azért, mert ugyanúgy csak egy hit mint bármi más. Az ateisták abban hisznek, hogy ez a jelenlegi világunk a valódi, végső világ, és minden ami benne történik megmagyarázható a benne zajló folyamatok és állapotok alapján. Aminek kb. ugyanannyi alapja van mint bármely más vallásnak.

WhiteFalcon 2015.02.14. 08:21:51

Én úgy hiszem, az alkímia volt az alapja a mai vegyészetnek, kohászatnak és minden rokonszakmának. Az, hogy az egészbe még faszságokat is beleláttak/beszéltek...hát ez ma sincs másképp.

paráznabillegető 2015.02.14. 08:59:09

nézem a periodikus rendszert. nem vagyok egy hülye gyerek szerintem, de nekem az titkosírás.
most meg nézem az oldal kódját. azt meg értem...

az egész érdeklődés kérdése. a kémia nem érdekel, az informatika igen...
így volt ez régen is. volt, aki be akart csak baszni, a másik meg csuda dolgot varázsolni.
hallelujja, ámen! (a vallás kedvéért...)

f123 2015.02.14. 11:23:28

@LoveKills:
Meglehetősen értelmetlen a vallásokat az alkímiával összehasonlítani. Még értelmetlenebb a vallásokat azon az alapon vizsgálni, hogy "melyik nevében hány embert öltek meg". Egyébként "buddhista zászlók" alatt is öltek meg embereket ennyi erővel (nézz utána India vallási konfliktusainak vagy a Srí Lanka-i polgárháborúnak pl). Nem kell minden New Age-s marhaságot elhinni...

LoveKills 2015.02.14. 11:54:53

@f123: a vallást nem én hoztam fel, én csak reagáltam. Olvass figyelmesebben. Másrészt meg a hülyeségre muszáj voltam reagálni, érdemes okulni - akár másnak, akár nekem is.

A Srí Lanka-i polgárháború említése itt totális mellékvágány: nem vallási háború volt, nem erőszakos térítés (lásd iszlám "szent háborúja" vagy a keresztes háborúk), hanem a függetlenségért vívott harc. Nagy különbség. Nincs békésebb és csendesebb "vallás" a buddhizmusnál, különös tekintettel a tibeti buddhizmusra.

LoveKills 2015.02.14. 11:55:57

@f123: a New Age-nek ehhez itt semmi köze különben...

Newtone1 2015.02.14. 11:59:13

@Mr. Közbiztonság Szilárd:
Nagyon erős hitének kell lennie annak, aki abban hisz, hogy a döglött anyag egyszer csak elkezdett tudatosan egyre összetettebb rendszereket építeni magából, megugorva olyan lépcsőket, amik véletlen mutációval nem jöhetnek létre, mert egyszerre annyira sok egymással összefüggő elemnek kellett volna megváltoznia, hogy az ellentmond minden létező fizikai, biológia, kémiai törvénynek.

Továbbá azt látod a világban, hogy minden szétesik, lebomlik (lásd termodinamika alaptörvénye: a rendszer entrópiája növekszik), és sehol sem látsz arra példát, hogy az anyag nagyobb bonyolultságú, összetettebb rendszerekbe rendeződne ÖNMAGÁTÓL.

Ha viszont jobban szétnézel, akkor azt látod, minden pontos törvényszerűségek szerint történik ebben a világban, és nem "véletlenül". Sok példát találhatsz arra, hogy ha csak egy nagyon picit más lenne vmilyen törvény, érték, fizikai/kémiai állandó, akkor összezuhanna minden. Ilyen mértékű precizitás "létrejötte" nem véletlen, erre szintén nem találsz példát a világban.

Ha kihagyod a tudatosságot a világból, akkor csak halott anyagot látsz. Ha meg szeretnéd látni a lényeget a dolgok mögött, akkor ki kell mozdulni a jelenlegi sablon rendszerünkből, amibe a társadalom elvárásai szerint szocializálódtunk vagy inkább "belénk neveltek".

A valóban okos emberek, akik nem csak egy kis részterületről rendelkeznek lexikális információval, hanem a teljes egészet is meg merik nézni, azok nem materialista vallásúak, mivel az nem tud nekik választ adni minden kérdésre.

A vallás definíciója nagyjából azt jelenti, hogy választ ad azokra a kérdésekre, amelyek a gondolkodó embert foglalkoztatják, mint pl. hogyan jött létre a világ, mi történik velem, miután meghalok, ...

A materialista vallás is megpróbál választ adni ezekre a szerintem alapvető kérdésekre a maga kis tökéletlen módján, amikre pedig nem tud, azt vagy véletlennek nevezi vagy letagadja. :-)

Azoknak, akik nem szeretnének szembenézni azokkal a dolgokkal, amik nem férnek be a materialista világképbe, vagy nem szeretnének egy felsőbb szintű tervező/irányító személyét elfogadni, azoknak ez a részleges világmagyarázat is megfelel.

A buddhizmus egyébként nem vallás, ha az istenben való hitet nézzük, mert tényleg csak egy "életmód rendszer". Viszont ha úgy nézed, hogy választ próbál-e adni a fenti alapvető kérdésekre, akkor viszont vallásnak tekinthető - a materializmussal együtt.

A fentiekkel nem arra szerettem volna másokat biztatni, hogy járjon templomba, :-) mert én sem járok, hanem arra, hogy a hitrendszerek, vallások közül a materializmus adja a leggyérebb választ az alapvető kérdésekre, ráadásul az ideológiai alapja a saját törvényszerűségeivel is ütközik.

Darkcomet 2015.02.14. 14:53:29

@Csimpifon: De. Símán megvan a tudomány humbugba történő csomagolása, és napi szinten biztosan te is bekajálod, meg én is.

Darkcomet 2015.02.14. 14:58:49

@LoveKills: Hát, izé... Szigorúan véve a budhizmus filozófia. Aztán vallást csináltak belőle.

steery 2015.02.14. 15:53:03

Az al-kímia az al-árendelt al-világ anyagában folytatott kémiát jelenti. A kémia a dolgok összekeverésének és szétválasztásának, azonosításának és átalakításának művelete, vagyis az anyagi világ, tágabb értelemben a teremtés uralása. A cél, hogy kedvemre tudjam átalakítani a dolgokat egyik formából a másikba. Ehhez hatalomra van szükség, amihez tudásra van szükség, amihez önismeretre van szükség. Az önmegismerés vagy megvilágosodás pedig ezoterikus folyamat, mivel befelé fordulást igényel a belső lényeg meglátása és megértése által. Ezért kell titkolni és védeni ezt a tudást, mert a bent és a kint csak úgy nyer értelmet, ha van köztük egy elválasztó fal is (szeparátor). Az alkímista tehát először elzárkózik a világtól (mint a remeték), létrehozva maga körül egy falat, hogy távol tartsa a külvilágot, majd belül elvégzi az Opus Magnumot. A Nagy Művet, aminek célja a megvilágosodáson keresztül való hatalom megvalósítása. Minden titkosság, szimbólum és álca azt a célt szolgálja, hogy a folyamat (mint a gubó belsejében a hernyó átalakulása lepkévé) zavartalanul megtörténhessen. Ha nem lenne titkos, meg elzárt, akkor nem lenne ezoterikus, hanem exoterikus.
Az alkímia ma is létezik, csak nem így hívják. És a jövőben is mindig létezni fog, mert ez az út, az önmegismerés az emberi élet útja. Ebből a szempontból a mai tudomány, mint exoterikus irányzat hibás útként értelmezendő, mivel pont a lényeg hiányzik belőle: az ezotéria. Nem csoda, hogy a tudomány pont az élet nagy kérdéseire nem tud válaszokat adni, amiknek megértése kellene az önmegismeréshez.

Ugocsa non Coronat 2015.02.14. 16:04:25

A tudás régen is hatalom volt, ma is.
Sok szoftver forráskódja ma sem publikus, nukleáris technológiák,lopakodó repülőgépek, rakétákhoz használt anyagok ma is titkosak.
A középkorban amikor nem volt még nemzetközi jog által kikényszerithető szabadalmi védettség, még jobban titkolni kellett a tudást.

Ugocsa non Coronat 2015.02.14. 16:18:24

Vegyészszemmel a leirt alkimista módszerek, valószinüleg olyan szinesfémkohászati módszerek lehettek, ahol szulfidos ércek (réz,vas,antimon,ólom) másodlagos aranytartalmát próbálhatták meg kinyerni.
"a higany (mercurius), a kén (sulphur) és (a 16. századtól) a só (salt) princípiumaiból igyekszik aranyat gyártani. Az aranycsinálás folyamata rendkívül bonyolult. A négy alapelemnek és négy színnek megfelelő négy szakasz (a földszerű, fekete nigredo, a vizes, fehérítő albedo, a levegőszerű sárgítás, a citratio, és a végső, tűzszerű rubedo) tagolja a tökéletesedő anyag útját, amely a solutio, coagulatio, albatio, corruptio, proiectio, mortificatio, coniunctio vagy transmutatio eredményeképp prima materiaból tökéletes anyaggá lesz."

A szulfidos ércek általában sötét földszinű anyagok (negrido ), az ércelőkészités első fázisa ma is legtöbbször a flotálás, vizes átmosás ahol az érceket, megtisztitják a könnyebb fajsúlyú szennyező anyagoktól (albedo ), aztán igeny gyakran átszitálják (citrátió ), a savakban könnyebben oldható fémeket savakkal kioldják, a szulfidokból kiégetik a ként (sulphuricum,rubedo ) , mégegy savas tisztitással felodják az egyéb fémoxidokat,az arany-higannyal amalgámot képez (solutio), majd a higany amalgámból szublimációval, desztillációval eltávolitják a higanyt és a folyamat végén ott az arany.

Egyébként nagyon hasonló Born Ignác módszere: "A nemesfém tartalmú ércet konyhasóval pörkölték, megőrölték és szitálták. Ezután rézüstökben higannyal, konyhasóval és vízzel elkeverve melegítették. A masszát, amelynek nem volt szabad elérnie a forráspontot, farácsozattal mozgatták 20-24 órán keresztül, ezután a higanyt ledesztillálták."
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/magyar-kemia/ch09.html

midnight coder 2015.02.14. 16:22:31

@Newtone1: A buddhizmus nagyon is vallás. Az más kérdés, hogy nem minden vallás szól arról hogy van a kaporszakállú aki ítél elveneket és holtakat. Az emberiség nagyon sokféle vallásban hitt a története során, ezek közül a zsidó vallás és klónjai (kereszténység, iszlám) csak egy. És amúgy ahogy a buddhizmusnak is megvan a filozófiája, a zsidó vallásnak és klónjainak is. Ahogy minden más vallásnak is.

Ugocsa non Coronat 2015.02.14. 16:51:44

Vannak olyan szulfidos ércek ( sötét szinű kövek ), amelyekről csak a bölcsek tudták, hogy tartalmaznak néhány % aranyat is, és megfelelő kohászati és kémiai eljárásokkal ez az arany kinyerhető.

Más számára értéktelennek tűnő kövek, a bölcs alkimisták számára fontos alapanyagok.

A technológiához használtak konyhasót, higanyt (mercuriust ) az amalgámképzéshez, a kén pedig benne volt az ércben :)

tengier1 2015.02.14. 17:00:59

@Mr. Közbiztonság Szilárd: de vannak benne istenek, sokan, és vallás.Tájékozódj!!!

kismoszat (törölt) 2015.02.14. 18:06:56

A tudomany is vallas, a hitre/hiszekenysegre epul. Arra kenyszeritve az embert, hogy sajat maga ne jarjon a dolgok utan, majd o szepen mindent elmond es bebizonyit, az ember pedig csak uljon a fotelban es maradjon csendben, mert HOZZA NEM ERTO vagyis laikus (vagyis alapbol lekezel es maga ala rendel) es atlagember (szinten lekezelo jelzo).

Mellesleg konnyu fenntartani a Darwinizmust ott, ahol semmi mas nem elfogadott. :) Teljesen ugy mukodik mint a vallasok. Ha nem hiszed el neki amit ir vagy mond vagy epp "bizonyit", lekezeloen hozzad vagja, hogy jarj utana, olvass. De mit? Csakis ot, hiszen mast nem ismer el.

Amig az ember iskolaba jar, mindent kenytelen elhinni ami a konyvekben szerepel. Aztan amikor felno, rajon, hogy nagyon nem ugy van sok minden ahogyan a konyvekben olvasta es elveti a tudomanyt mint vallast. A tudomany "bizonyitekai" santitani kezdenek.

Mellesleg az osszes vallas rengeteget gyilkolt mar es semmi kulonbseg koztuk ezen a teren sem. Csak az egyik mint kibuvo Isten nevet teszi oda, hogy isten neveben tette, mig a tudomany az emberiseg nevet, hogy o meg az emberisegert tette ugyanazt.

LoveKills 2015.02.14. 18:37:29

@tengier1: az a hinduizmus ;-) A buddhizmus tagad minden istenséget, pláne a monoteizmus Istenét.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2015.02.16. 11:34:18

@tengier1:
Talán te tájékozódj, isten barma, mielőtt ekkora ökörséget leírsz.

Hallottál már a Google nevű varázslatról, ökörke?

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2015.02.16. 11:36:18

@kismoszat:
"Aztan amikor felno, rajon, hogy nagyon nem ugy van sok minden ahogyan a konyvekben olvasta"

Sorold már fel, hgoy mi nem úgy van, te valláskárosult idióta.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2015.02.16. 11:38:36

@steery:
Az alkímia (al kímija) arabul annyit tesz: a vegyészet.
Ennek másik utat bejárt változata a kémia.

Budapesti Szeretkezési Vállalat 2015.02.16. 11:40:30

@Newtone1:
Ja, a materializmushoz ész kell, aki nem tud gondolkodni, annak maradnak a vallások.
"a döglött anyag egyszer csak elkezdett tudatosan egyre összetettebb rendszereket építeni"

Hol olvastad te, hogy tudatosan?
Még nem jársz általános iskolába, ahol tanítják ezeket?

óðinn 2015.02.16. 14:25:30

@steery:
@Ugocsa non Coronat:
Ez a két komment elég is lett volna a poszt alá. Tökéletesen leírják a belső és külső alkímiát, amelyekre szétvált ez az ókori tudomány.

inebhedj - szerintem 2015.02.18. 14:51:29

@LoveKills:

Nem rosszindulatú, valószínűleg félreértesz valamit, mindössze csatlakoztam a szálhoz, aminek Csimpifon volt a kiinduló pontja, és egyben létrehoztam a kvintesszenciáját a korábbi hozzászólásoknak.

A rólam szólt meg nem is értem. )

LoveKills 2015.02.18. 21:30:40

@inebhedj - szerintem: ha félreértettelek, elnézést. De továbbra is fenntartom: még a sorok között sem utaltam arra, amire a soraim alapján következtethettél volna (amit válaszként kérdésként hozzám intéztél). Nem, nem kell kipusztulnia a vallásoknak a buddhizmuson kívül. (Más kérdés, hogy valószínűleg egy szebb, elégedettebb, harmonikusabb világ jöhetne így létre. Ki kéne próbálni.)

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu