Útban a Voynich felé

2015.10.24. 16:09

Hat éjszaka, négy város, három szálloda, két előadás, és a világ első számú legrejtélyesebb kézirata - 1. rész

A transzatlanti út úgy indult, ahogy szokott. Az életét mesélő taxisofőr, túlárazott reptéri hamburger, aggódás a londoni csatlakozás miatt. Ez utóbbi, mint kiderült, nem volt alaptalan. A Heathrow-n közel két órám van az átszállásra. Először tíz percet folyosózok a 3-as terminálon, hogy eljussak egy buszhoz, ami majd átvisz az 5-ösre, de persze sor áll, csak a második buszra férek fel. Ez nyolc percig megy egy alagútban, végül megérkezik a transzatlanti gépek termináljára, ahol újabb folyosózás következik a gurulós bőröndöt húzva, majd viszonylag gyors útlevél ellenőrzés, újabb folyosó, majd sor és röpke húsz perces security check. Cipő le, öv ki, laptop ki a tálcára, folyadékok visszacsukható átlátszó zacskóban a futószalagra – ezt az angolok (különösen a nejlonzacskó visszazárható jellegét) különösen komolyan veszik. Egy órával azután, hogy leszálltam, már útban is vagyok a gépem kapujához ugyanannak a repülőtérnek egy másik terminálján, remélve, hogy még egy pár percet eltölthetek a boltokban órákat nézegetve. De amikor a biztonság kedvéért megkérdezek egy segítőt, hogy akkor a B39-es kapu már ugye tényleg közel van, akkor felvilágosít, hogy azért az még húsz perc lesz nekem. Keresztül száguldok a tax free vásárlók tömegén, felugrom egy nagyon hosszú és nagyon lassú mozgólépcsőre, amelynek végén – mintha nem az előbb utaztam volna egy terminálokat összekötő alagútjáró buszon - felszállok egy vezető nélküli metrószerelvényre, ami egy újabb alagúton elvisz az 5-ös terminál A részéből a B-be. Praktikusak ezek az angolok, a Heathrow-n igazi kaland az átszállás.

Végül, most már nem csak úgy általában az 5-ös, hanem immár az 5-ös B terminálon ideges és gyanakvó tekintettel mindenféle újabb sorokra, útlevél ellenőrzésre és bőröndátvilágításra felkészülve némileg megnyugodva regisztrálom, hogy a 39-es kapuból még kilóg a board-oló utaskígyó farkának a legvége. Utolsóként beszállva mégis jut újság (abból a hatalmas, angol típusból, amellyel az ülésszomszéd agyára lehet menni, és amely Magyarországon már szerintem nem is létezik, mert mindenki úgyis a weben olvas híreket), sőt még a kissé túltervezett bőröndömet is be tudom szuszakolni valahova. Az egy darab gépre felvihető csomag ugyanis értelmezhető úgy, hogy az tulajdonképpen egy bőrönd + egy retikül, utóbbi a férfiak esetében kétségtelenül lehet laptoptáska, márpedig egy bőröndbe és egy nagyobb laptoptáskába tulajdonképpen nagyon sok minden elfér. Így aztán nem adok fel semmit az egyhetes amerikai útra, nem kockáztatom, hogy a csatlakozást lekési a csomag, és a konferencián átizzadt ingben, borostásan adok elő.

wp_20151021_16_02_39_pro.jpg

Már csak nyolc további óra, és le is szállok Baltimore repülőterén, ahova Laurel, az NSA központja viszonylag közel esik. A public transport fogalmát errefelé nem ismerik, csak autópályák vannak, és azokon egyenletes sebességgel autók haladnak (az autópálya lehajtók úgy nyílnak, mint egy normális városban a középületek kapui az utcáról: emitt csak a NASA-ba lehet lehajtani, amott csak a Nemzetbiztonsági Hivatal múzeumába). Az autóbérlés tehát nem elkerülhető, nem is értette a konferencia szervezője, amikor első ittlétem alkalmával azt kérdeztem, hogyan lehet a reptér, a szálloda (na jó, motel) és a konferencia helyszíne közt közlekedni. Hát, ha nagyon akarom, taxival, de nem javasolja, mert minden utam 20-30 kilométeres lesz.

wp_20151022_14_07_07_pro.jpgAz autó ezúttal nem két kategóriával jobb, mint kértem, hanem tényleg egy egyszerű, praktikus kis KIA, de azért elégedett vagyok vele. Este tízkor, otthoni idő szerint hajnali négykor megérkezem a szállásra, jó lenne aludni a következő reggeli előadás előtt, de félő, hogy otthoni idő szerint reggel hatkor, azaz két óra múlva kipattan a szemem. Dönteni kell, hogy a repülőről lementett kis üveges vörösbor vagy az altató fog-e segíteni, a kettő ugyanis nem kombinálható.

wp_20151022_07_41_53_pro.jpg

Másnap reggel átautózom a se városnak, se vidéknek nem nevezhető tájon, tizenöt perc autópályázás után megérkezem az NSA előadó központjába. A konferencia nyitása nem nélkülözi a szürreális elemeket. A Nemzetbiztonsági Hivatal kedvenc kórusa, a Parkway Chorale a „Paff, a bűvös sárkány” dallamára elénekli a „Puff, The Magic Scanner” című dalt, melyből megtudjuk, hogy a varázslatos másológép egy NSA nevű országban él. Ezután egy olyan ének következik, amely a lehallgatási szalagokon rögzített, és a fontos üzenetet időnként elnyomó háttérzajokról és zavaró hangokról szól. Végül a Cyberspace című szám kizárólag olyan szavakból áll, mint Google, Yahoo, Altavista, Facebook, Kindle, Android, stb, csak sokkal hosszabban. 

wp_20151022_08_39_13_pro.jpg

Ezutá jönnek az előadások profi és műkedvelő történészektől, nyugdíjas hírszerzőktől, egyenruhás katonáktól és lelkes informatikusoktól. Megszólal az NSA több vezetője, itt van Alan Turing unokaöccse, a német kriptoblogger Klaus Schmeh, az amerikai Voynich szakértő Jim Reeds, a Cryptologia főszerkesztő Craig Bauer, az FBI udvarán álló titokzatos Kryptost megfejteni vágyók rendszeres vacsoráit szervező Elonka Dunin, a Zodiac gyilkos titkos leveleiről szóló weboldalt működtető David Oranchak, és persze én is megtartom az előadásom Real life cryptology címen, amely arról szól, hogy jó titkosítási módszereket is el lehet rontani.

Az amerikaiak közvetlenek és barátságosak mint mindig, a szünetekben jókat lehet beszélgetni, hacsak nem akarom a gondosan kihelyezett brosúrákat olvasni arról, hogyan válasszam ki a karrierem számára leginkább megfelelő hírszerző szolgálatot (nem csak az FBI, a CIA és az NSA létezik, összesen tizenhat ügynökség van Amerikában). A kávé rossz (de mit akar az ember egy olyan országtól, amely a legtöbbször ingyen adja a kávét), és minden egy kicsit nagyobb, mint ahogy Európában megszoktuk: a rántotta, a kamion, de még a piszoár is.

wp_20151023_10_48_53_pro.jpg

Nem várom meg a három napos konferencia végét, útra kelek New York, és végső soron a Yale Egyetem könyvtárában, a Beinicke Libraryben őrzött Voynich kézirat felé.

wp_20151023_13_03_11_pro.jpg

A folytatás néhány nap múlva következik 

wp_20151023_14_06_31_pro.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr738017195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

toportyánféreg 2015.10.25. 18:20:25

AXQRQWBAKQDUNJKKLLMFIKSYEQLMDSJQQTYESWQCXPMCWDGJBAPZKGCOEBDD

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu