Szolgálati közlemény

2015.12.29. 23:19

A hozzánk beérkező korábbi megkeresések hatására létrehoztunk egy, a kripto.blog érdeklődő és tevékeny közönségét összegyűjteni hivatott levelező listát. A lista célja, hogy a téma iránt elkötelezett olvasók egymásra találjanak, és gondolataikat, ötleteiket kicserélhessék egymás közt.

meghivo_20151230.jpg

A lista moderált, fenntartjuk a jogot, hogy a témához illő kulturált színvonal megőrzése végett indoklás nélkül töröljük az oda nem illő bejegyzéseket, felhasználókat.

 

A nemrégiben is emlegetett, részben máig megfejtetetlen szöveget rejtő Kryptos szobor rejtélye sokakat alaposabb kutatásra ösztönöz. Jogosan csillan fel a remény minden lelkes felderítő szemében, hiszen a titkot nem valami feltörhetetlen kód óvja; klasszikus titkosítási eljárások között kellene megtalálni a megfelelőt.

Kódok feltöréséhez gyakran folyamodik a kódfejtő a „kontextusba helyezés” hasznos módszeréhez. Ha ugyanis ismerjük egy kód származásának tér- és idő koordinátáit, már számos támpontba kapaszkodhatunk: sejtjük, milyen nyelven, milyen - a korra jellemző - szóhasználattal íródott, illetve vannak ötleteink, hogy akik akkor ott voltak, miről is folytathattak eszmecserét. Ezek a kapaszkodók mind felgyorsíthatják, megkönnyíthetik a sikeres kódfejtést.

Bizonyos esetekben a kontextusba helyezést kicsit elrugaszkodottabb módon érdemes a gyakorlatba átültetnünk. A Kryptos K4 néven is emlegetett, még megfejtetlen kódrésze esetében a kódszöveg elemzése, a nyelv ismerete eddig senkit nem juttatott el a megoldásig. A megfelelő ötlet híján feltehetően nem jó helyen, nem a megfelelő módszerrel próbálkozunk. Célunk tehát kitalálni, mire gondolhatott az alkotó, Jim Sanborn, amikor a szöveget kódolta. Ha pedig egy művész gondolataiba szeretnénk belelátni, gyakran hasznos más alkotásait is alaposan szemügyre venni, főleg, hogy esetünkben még azt is feltételezhetjük, hogy művészünk akár alkotásain keresztül is próbál segítséget nyújtani a Kryptos utolsó titkának feltöréséhez.

Sanborn a neves alkotását követően két hasonló szobrot is készített, amelyek a CIA udvarát díszítő szoborhoz hasonlóan kódolt szöveget tartalmaznak. Cirill Projektor névre hallgat az egyik, Antipodes a másik műremek. E szoborhármast az teszi érdekessé, hogy két tagjából gyúrták össze a harmadikat: az Antipodes egyik és másik oldalán a Kryptos és a Cirill Projektor egyes részeit fedezhetjük fel.

encodedcylinder.jpg

A Voynich kézirat körüli rejtélyek egyike a kötet előkerülésével kapcsolatos. Wilfrid Voynich (1865-1930) könyvkereskedő nem kevés erőfeszítést tett, hogy az értékes kézirat forrása körüli nyomokat elmossa. Talán ez is része volt annak az igyekezetnek, hogy a könyv értékét növelje, talán volt valami csalás abban, ahogy szert tett a későbbiekben róla elnevezett kódexre. Ki tudja? Haláláig nem lehetett többet kihúzni belőle, mint hogy egy közelebbről meg nem határozott dél-európai kastélyban találta. Egyszer, 1915-ben azt is mondta, a titokzatos kastély Ausztriában található.

A titok, a kézirat eredetének rejtélye sírba is szállt volna vele, ha felesége, egy posztumusz felbontandó levélben nem lett volna nagyvonalúbb a kézirat iránt érdeklődő kíváncsiak tömegével. Ethel Voynich megírta, hogy férje 1911-ben a titkosírásáról és botanikus ábráiról ismert és mindeddig meg nem fejtett kéziratot Olaszországban, a Villa Mondragonéban vásárolta a jezsuitáktól. Ezzel kiváló alkalmat adott a kézirat titkai köré szerveződő szakértő csoportoknak, hogy a kódex előkerülésének centenáriumán éppen a Villa Mondragonében gyűljenek össze egy kis konferenciára.

1171148.jpg

A Sotheby's aukciós ház minapi, kortárs műalkotásokat értékesítő árverése különös rekorddal lepte meg az érdeklődőket. A közelmúltban elhunyt művész, Cy Twombly egyik 1968-as képe nem kevesebbért, mint 70 millió dollárért kelt el. A Twombly életműve iránt kevésbé érdeklődő olvasók talán nem tudják, hogy a művész többek közt az iskolai krétatáblákra emlékeztető fekete háttérre rajzolt fehér, krétaszerű kriksz-krakszairól vált híressé.

A Sotheby's-nél elkelt alkotás - amely egyébként meglehetősen emlékeztet Twombly sok más képére - különös kriptográfiai jelentőséggel bír: a képet azok az évek ihlették, melyeket a későbbi művész a Pentagonban az Egyesült Államok szolgálatában mint kódfejtő töltött. Az olvasóra bízom, hogy dekódolja a kép értelmét. De akármi is lesz a megfejtés, az biztos, hogy Twombly birtokában volt a tudásnak, hogy hogyan lehet viszonylag egyszerű módszerekkel komoly értéket létrehozni. És ezt a tudást éppen ebbe a képbe kódolta:

cy-twombly-untitled-new-york-city.jpg

A posztban szereplő hírért Kiss Farkas Gábornak mondok köszönetet.

Kövess itt a blogon vagy a Facebookon, hogy értesülj a legújabb bejegyzésről!

 

A CIA udvarán álló híres Kryptos szoborról szó esett már korábban is a blogon. Egy kódolt szövegeket tartalmazó alkotásról van szó, amelynek négy rejtjelezett szövegrészéből az 1990-es átadása óta csak hármat fejtettek meg. Az eddigi eredmények felmutatói közt tudhatjuk az NSA, a CIA kódfejtőit is, ám az utolsó titkosított szövegrész rajtuk is kifogott. A megfelelő szürkeállománynak vagy gépi teljesítménynek tehát eddig sem volt híja, feltehetően egy - illetve „a” - jó ötlet hiányzik a megfejtéshez. Az alkotó, Jim Sanborn elmondása szerint ugyanis a kód feltörhető, és a kódoláshoz 18. század előtti, klasszikus módszer(eke)t használt.

Többen remélték, hogy Sanborn 70. születésnapja újabb „hint” érkezését jelenti majd (az eddigiekről itt lehet olvasni), ám e helyett más típusú ismerettel gazdagodtunk. Az idei Kryptos-workshop alkalmára Ed Scheidt - a CIA kriptológiai osztályának egykori igazgatója, aki a művésznek segített a kódolásban - egy eddig nem ismert, a Kryptos-hoz hasonló szobrocskát vitt el és mutatott meg a megjelenteknek, amit még 1988-ban kapott Sanborntól.

girasol_kryptos_03.png

Egy héttel ezelőtt megjelent a blogon néhány 1912-ből származó rejtjelezett képeslap.

Csupán egyetlen - sikeres - megfejtés érkezett rá a kommentekben, talán a jelsorozatok elbátortalanították a kedves blogolvasókat.

Pedig egyszerű monoalfabetikus behelyettesítésről van szó, más szóval egy jel áll egy betű helyett. Amikor Szilágyi Orsolya megküldte nekem a képeslapokat, rögtön felhívta a figyelmem arra, hogy a rejtjelezett szövegrészek megjelenésükben emlékeztetnek az eredeti szövegre, így például az aláírás a Károly névre. Sőt, ha jobban megnézzük a levelek végét, mintha az "üdvözli Károly"-t látnánk ott. 

Ez alapján gyerekjáték volt felfejteni a maradék szöveget. A bejegyzésben szereplő kilencedik képeslap tartalmát például így adhatjuk vissza:

Édes Erzsikém, nem tudom, hogy vasárnap hány órakor találkozhatunk, mert valószínűleg a Lajossal elmegyünk Győmrőre, de ha nem fárasztom, este átjövök negyed nyolckor, a nővérénél leszek, de ha esetleg nem vár, írjon Erzsikém, üdvözli Károly.

 

Ez alapján a többi képeslap már könnyedén olvasható.

Egy békebeli szerelem titkai

2015.11.13. 20:53

Az első világháború előtti utolsó békeévek egyikét élik Budapesten, de a szerelmes férfit és kedvesét (az Alagút utca 1 alatt lakó Erzsikét) a politikai események nemigen foglalkoztatják. Vajon miről leveleznek titkosított levelezőlapjaikon?

A megoldást nem nehéz megtalálni, de egy-két jó ötlet szükséges az áttöréshez, majd nagyjából fél óra a teljes megfejtéshez. A megoldás egy hét múlva jelenik meg a kripto-blogon, addig azonban a kedves olvasók szabadon kibontakozhatnak.

Akinek sikerült, jelezze a kommentben, de kérem, spoiler mentesen tegye, azaz ne árulja el a megoldást.

levlap1.png

A Voynich érintése

2015.11.01. 16:59

Hat éjszaka, négy város, három szálloda, két előadás, és a világ első számú legrejtélyesebb kézirata - 2. rész

A kutatóút előző részének beszámolója itt olvasható.

Az északra vezető út nem volt eseménytelen. Az autóbérlő cégek mindig nagyon optimisták, amikor az úton leselkedő veszélyekről van szó, így nem igazán magyarázzák el, mi a teendő, ha a hidakat és alagutakat megelőző fizetős kapukon való gyors áthaladást lehetővé tévő vonalkód meghibásodik, vagy amikor egy kis felkiáltó jel gyullad meg a műszerfalon. Kézikönyv nincsen, a sürgősségi telefonszámot nem annyira egyszerű felhívni egy magyar telefonról, az egyik hotelben véletlenül talált AVIS-os ügynök pedig legyintget, szerinte minden OK lesz.

wp_20151027_14_08_26_pro.jpg

A Keleti Part látványosságai azonban kárpótolnak az utazási stresszért. Philadelphia – nem utolsó sorban az alkímiai kutatásokért is felelős Chemical Heritage Foundation helyszíne – szép és egy délután alatt bejárható. 

wp_20151023_14_25_03_pro.jpg

Útban a Voynich felé

2015.10.24. 16:09

Hat éjszaka, négy város, három szálloda, két előadás, és a világ első számú legrejtélyesebb kézirata - 1. rész

A transzatlanti út úgy indult, ahogy szokott. Az életét mesélő taxisofőr, túlárazott reptéri hamburger, aggódás a londoni csatlakozás miatt. Ez utóbbi, mint kiderült, nem volt alaptalan. A Heathrow-n közel két órám van az átszállásra. Először tíz percet folyosózok a 3-as terminálon, hogy eljussak egy buszhoz, ami majd átvisz az 5-ösre, de persze sor áll, csak a második buszra férek fel. Ez nyolc percig megy egy alagútban, végül megérkezik a transzatlanti gépek termináljára, ahol újabb folyosózás következik a gurulós bőröndöt húzva, majd viszonylag gyors útlevél ellenőrzés, újabb folyosó, majd sor és röpke húsz perces security check. Cipő le, öv ki, laptop ki a tálcára, folyadékok visszacsukható átlátszó zacskóban a futószalagra – ezt az angolok (különösen a nejlonzacskó visszazárható jellegét) különösen komolyan veszik. Egy órával azután, hogy leszálltam, már útban is vagyok a gépem kapujához ugyanannak a repülőtérnek egy másik terminálján, remélve, hogy még egy pár percet eltölthetek a boltokban órákat nézegetve. De amikor a biztonság kedvéért megkérdezek egy segítőt, hogy akkor a B39-es kapu már ugye tényleg közel van, akkor felvilágosít, hogy azért az még húsz perc lesz nekem. Keresztül száguldok a tax free vásárlók tömegén, felugrom egy nagyon hosszú és nagyon lassú mozgólépcsőre, amelynek végén – mintha nem az előbb utaztam volna egy terminálokat összekötő alagútjáró buszon - felszállok egy vezető nélküli metrószerelvényre, ami egy újabb alagúton elvisz az 5-ös terminál A részéből a B-be. Praktikusak ezek az angolok, a Heathrow-n igazi kaland az átszállás.

Végül, most már nem csak úgy általában az 5-ös, hanem immár az 5-ös B terminálon ideges és gyanakvó tekintettel mindenféle újabb sorokra, útlevél ellenőrzésre és bőröndátvilágításra felkészülve némileg megnyugodva regisztrálom, hogy a 39-es kapuból még kilóg a board-oló utaskígyó farkának a legvége. Utolsóként beszállva mégis jut újság (abból a hatalmas, angol típusból, amellyel az ülésszomszéd agyára lehet menni, és amely Magyarországon már szerintem nem is létezik, mert mindenki úgyis a weben olvas híreket), sőt még a kissé túltervezett bőröndömet is be tudom szuszakolni valahova. Az egy darab gépre felvihető csomag ugyanis értelmezhető úgy, hogy az tulajdonképpen egy bőrönd + egy retikül, utóbbi a férfiak esetében kétségtelenül lehet laptoptáska, márpedig egy bőröndbe és egy nagyobb laptoptáskába tulajdonképpen nagyon sok minden elfér. Így aztán nem adok fel semmit az egyhetes amerikai útra, nem kockáztatom, hogy a csatlakozást lekési a csomag, és a konferencián átizzadt ingben, borostásan adok elő.

wp_20151021_16_02_39_pro.jpg

Már csak nyolc további óra, és le is szállok Baltimore repülőterén, ahova Laurel, az NSA központja viszonylag közel esik. A public transport fogalmát errefelé nem ismerik, csak autópályák vannak, és azokon egyenletes sebességgel autók haladnak (az autópálya lehajtók úgy nyílnak, mint egy normális városban a középületek kapui az utcáról: emitt csak a NASA-ba lehet lehajtani, amott csak a Nemzetbiztonsági Hivatal múzeumába). Az autóbérlés tehát nem elkerülhető, nem is értette a konferencia szervezője, amikor első ittlétem alkalmával azt kérdeztem, hogyan lehet a reptér, a szálloda (na jó, motel) és a konferencia helyszíne közt közlekedni. Hát, ha nagyon akarom, taxival, de nem javasolja, mert minden utam 20-30 kilométeres lesz.

 

Érdekes párhuzam figyelhető meg az írás kialakulása és a rejtjelezési módszerek egyik válfajának fejlődése közt. Általánosságban azt lehet mondani, hogy míg az írás kialakulása a konkréttól az absztraktig, illetve a fogalmi nyelvtől az egyedi nyelvig vezet, a behelyettesítéses titkosírásoktól a kódírásig éppen fordított fejlődési tendencia figyelhető meg. Ezt a megfigyelést szeretném bővebben kifejteni a következő bejegyzésben - TOKAI GÁBOR vendégposztja, befejező rész

 

Bármennyire sikeres volt is Rossignol rendszere (a sokáig megfejthetetlennek vélt titkosírást csak 1890-ben sikerült feltörnie Étienne Bazeries-nek), és bármennyire következetesen is gondolhatta végig a homofónikus rejtjel lehetőségeit, a titkosírásfejlődés ösztönözte nyelvfogalom-fejlődés tekintetében ezt csupán egy zárványnak gondolhatjuk (mindazonáltal kézenfekvő a párhuzam az összetett ókori írások szótagírásra redukálása, és Rossignol módszere közt). Alig telt el ugyanis valamivel több egy évszázadnál a nyugati rejtjelezés kezdetei óta, amikor egy itáliai gondolkodó, Jacopo de Silvestri – 1526-ban megjelent Opus novum c. munkájában – a szavakat már a nyomtatásban megjelent, abc-sorrendű helyesírási kézikönyvek oldal-, oszlop- és sorszámaival kódolta (Gerhard F. Strasser: Lingua Universalis. Kryptologie und Theorie der Universalsprachen im 16-17. Jahrhundert, Wiesbaden, 1988, 64-68.), azaz már eljutott a fogalomírás gondolatáig. A leleményét azonban rövidesen teljesen elhomályosította egy 1569-ben megjelent portugál traktátus, amely először ismertette a kínai írást. Kevéssé ismert, hogy a modernizálódás útjára lépett Kínában a hangjelölő írás bevezetésének egyik legfontosabb ellenérve az volt, hogy a hagyományos, nehézkes, nagyon hosszú idő alatt elsajátítható írást ugyanúgy olvassa az összes nyelvjárás használója, akik esetlegesen szóban már meg sem értik egymást, így ez a nemzeti egység egyfajta letéteményesének számít. A 16. században pedig még ugyanennek a jelrendszernek a használata révén olyan teljesen más nyelvet használó népek is „megértették” egymást az írás által, mint a japánok (ők a „kandzsi” jeleket még mai napig használják a saját leleményű szótagírásaik – hiragana, katakana – mellett), vagy Kokinkína (a mai Vietnám) népei (számukra a portugálok alakították ki a ma ismert latin betűs írásrendszerüket). A reneszánsz Európában (egy egyetemesen olvasható írást igazi reneszánsz gondolatnak vélhetnénk) – vagy még inkább az élet minden terén univerzalitásra törekvő barokk korban – az egyetemes írás gondolata talán magától is megszületett volna; mindenesetre a kínai írás megismerése a nyelv és az írás viszonyát végképp egyértelművé tette. (Revelációértékkel éppen a kínai írás kurzív – a képszerű fogalmakra már nem emlékeztető –, absztrakt megjelenésű fogalomjelei bírhattak, ugyanis az egyiptomi írás – melyet éppen a reneszánsz korszak fedezett fel (újra) magának – képszerű (és ekként is értelmezett) jelei nem eredményeztek ilyen kísérleteket.)

A 17. század – ha ebből a szempontból tekintjük – az univerzális írások tervezetének a százada, amelyben nem az információ titkosítása, hanem éppen a nyilvánvalóvá tétele volt a központi gondolat – legalábbis tudományos körökben. A nyelvet fogalmi szinten leképező, a 16. század végén keletkezett Rohonci-kódex (ha hihetünk a szerző saját datálásának, 1593-ban fejezték be) ugyancsak lehet egy ilyen korai univerzális írás, azonban, hogy ez a titkosírásként számon tartott kézirat a legprimitívebb vagy a legmodernebb nyelvfogalom szülötte-e (talán itt látszik legjobban, hogy milyen szoros összefüggésben van a kettő), azt majd csak az alaposabb vizsgálat fogja tudni (remélhetőleg) eldönteni. Mindenesetre az univerzális írás-tervezetek nem titkosírások (ahogyan egyébként egy írástudatlan ember saját írásrendszere sem): a nyelv logikáját szeretnék minél közérthetőbbé tenni.

Úgy tűnik, a korszakban a szellemi erők egészen más terepen munkálkodtak, mint a titkosírás gyakorlati alkalmazói – közben a homofónikus írások különböző változatai élték a virágkorukat a praktikus szempontjaik követelményei szerint. A 19. század azonban nagy megrendülést okozott a korábban megfejthetetlennek tartott titkosírások hívői között. Jean François Champollion 1822-ben megfejtette az egyiptomi hieroglifák titkát (Thomas Young 1814-18-as ígéretes kezdetei után), Henry Creswicke Rawlinson 1838-ban az óperzsa ékírást (Georg Friedrich Grotefend 1802-es kezdeményei után), Friedrich Wilhelm Kasiski 1863-ban a polialfabetikus titkosírást (Charles Babbage közöletlen művében már 1854-ben), a már említett Étienne Bazeries pedig a „Nagy Rejtjelet” 1890-ben. Mindez komoly érvet jelenthetett a 19. század kriptográfusai számára, hogy végleg leszámoljanak minden olyan rejtjelezéssel, amely az egyedi, hangzó nyelv bármiféle sajátosságait tükrözi, és beköszöntött a kódírások korszaka, és ezzel tulajdonképpen a titkosírások (egyik vonulatának) története vissza is tért az írásfejlődés kezdeteihez, a fogalomíráshoz.