titlepagejpg.jpgA talizmán és a rituális mágia legátfogóbb középkori kézikönyve kétségkívül a Picatrix volt. A Picatrixot Kasztíliai Bölcs Alfonz udvarában fordították a 13. század közepe táján, előbb arabból kasztíliaira, majd később, második fázisban latinra. Több ez a könyv, mint mágikus receptek és arab talizmánok puszta felsorolása: olvasunk benne mágia- és tudományelméletet, mágia-klasszifikációt, az amulettek működési elvének teoretikus tárgyalását, bolygószellemekhez intézett imákat, démonok kényszerítésének módszereit és sok további praktikus módszert.

A Picatrix négy könyvből áll, amelyből az első kettő viszonylag kevéssé tartalmaz démoni, vagy démonikusnak érthető fejezeteket. Itt olvashatjuk a necromancia jelentéséről szóló fejezetet, amely szerint az az olyan dolgok tudománya, amelyek rejtve maradnak az érzéki és intellektuális megismeréstől, és amelyek működését az emberek jelentős része nem képes megérteni. Az első könyvben találjuk a különféle mágikus célokra szolgáló talizmánképek leírását, ezek segítségével tudunk hosszan tartó szerelmet ébreszteni, városokat lerombolni, kígyókat és skorpiókat elűzni a házunkból, és barátokat elválasztani egymástól. Egyszóval itt találjuk a “képek tudományának,” azaz a talizmánmágiának elsajátításáról szóló részeket.

A második könyv hosszasan körülírja, milyen képek rajzolhatók a hét bolygóról a különféle fennmaradt hagyományok és tekintélyek szerint. Érdekes, hogy ezen tekintélyek közt Hermész Triszmegistosz és Ptolemaiosz után megtaláljuk magát Picatrixet is, mintha személynévvel volna dolgunk. (Régebben feltételezték, hogy Hippokratész elferdített nevéből származik a "Picatrix", de ezt mára elvetették a kutatók.) A bolygók képeinek leírását az úgynevezett dekanikus szellemek jellemzése követi. E lények félig állat-félig ember lények voltak a középkori szkriptorok fantáziája szerint. Bár a Picatrix fennmaradt szövegeinek nagy része nem tartalmaz semmiféle illusztrációt, egyetlen korai, Krakkóban fennmaradt másolatnak hála szerencsére képileg is meg tudjuk jeleníteni e démonszerű szörnyeket, ez a példány ugyanis színes illusztrációkkal készült.

07bj793_19jpg.jpg

A dekanikus szellemek gondolata eredetileg az egyiptomi hagyományból származik, de ez a hagyomány az arab asztrológiában és a középkori latin szerzők kódexeiben alaposan módosult; sőt, az érett középkor századaira több rivális koncepció is kialakult. A leginkább elterjedt elképzelés mind a harminchat dékánt megfeleltette egy bolygónak (mivel bolygóból csak hét van, mindegyikre több dekán jutott) majd hármasával megfeleltette őket az egyes zodiákus jegyeknek. Minthogy zodiákus jegyből tizenkettő van, a harminchat dekán kiadta a teljes zodiákus kört.

A dekánok képeit megfelelően megrajzolva szót lehet érteni a szellemekkel, a világ felett pedig hatalmat lehet szerezni, valamint az egyes dékánok uralma idején születettekről jóslatokat is lehetett készíteni. Muzsikusok például akkor születnek, amikor a Nap az Ikrek harmadik dekánjában van, írnokok az Ikrek első dekánjában lévő Jupiter befolyása alatt állnak, a királyok pedig a Nap hatását viselik, mikor az a Kos második dekánjában tartózkodik.

 

06bj793_190rjpg.jpg

 

De ez a talizmánmágikus és asztrológiai rész, amely az első két könyvre terjed ki, a Picatrix viszonylag ártatlan fejezeteit képezi. Azt tanuljuk belőlük, hogy az égitestek természetes úton, a hasonlóság és a képek ereje által befolyásolják a földi eseményeket. A második két könyv azonban veszélyesebb vizekre evez: megtudjuk, hogyan kell a bolygószellemeket imával és könyörgésekkel megközelíteni, hogyan kell a szellemeket megidézni, miféle anyagokat kell közben füstölnünk. Ahogy kiderül, hogy ezek a szellemek állatáldozatokat és az emberek imádatát is megkövetelik, fokozatosan elhagyjuk a nem-démoni mágia birodalmát. Az egyik leírás szerint például egy nyulat kell lenyakazni, megfüstölni a “Hold füstölése szerint”, majd imádkozni a nekromancia szelleméhez, “akit Saluaquilnak neveznek”, könyörögni hozzá, hogy hatalmassá és erőssé tegyen minket. Míg ezt tesszük, az előbb lenyakazott nyúl vérét epéjével összekeverjük, testét azonban elföldeljük, hogy senki ne lássa, mert ha ezt elmulasztjuk, a rákövetkező napon, hogy testét megtalálják (azaz, hogy a Nap felemelkedik fölé), a Hold szelleme meg fog ölni minket.

kep_20_.jpgA segítő és ártó szellemeket - akiket legtöbbször nem démonnak vagy angyalnak hívtak, inkább a szándékosan semleges jelentésű spiritus, szellem szót használták rájuk - meg is kellett nevezni. A megnevezés olykor latinul folyt, máskor azonban titkos karakterekkel, olyan jelekkel, amelyeket a szellem talizmánjába kell (megfelelő időben, megfelelő eszközzel és megfelelő csillagállás alatt) bevésni. 

És kik olvasták és másolták ezeket a szövegeket, kikről feltételezhetjük joggal, hogy olykor a gyakorlatba is megpróbálták átültetni őket? E gyűjtők és olvasók nem hasonlítanak arra a csúcsos süveget hordó, fekete leplekbe öltözött és bomlott tekintetű varázslóhoz, akinek képében a középkori mágust hajlamosak vagyunk megjeleníteni.  A tanult mágia tudósai nem voltak sem marginális figurák, sem „outsiderek” a középkori társadalomban. "Tisztességes értelmiségiként,” egyetemi magiszterként, orvosdoktorként, monostori szerzetesként vagy udvari értelmiségiként vettek részt a középkor tudományos életében. Intézményi hátterük magyarázza a fennmaradt mágikus szövegek zömében tudományos kodikológiai környezetét is; a talizmánok, a mágikus receptek, a divinációs eljárások és táblázatok többnyire ugyanis csillagászati, asztrológiai, orvosi és matematikai szövegek között tűnnek fel, ilyen környezetből maradt ránk a Picatrix számos példánya is. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr266808143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ferdinandus 2015.01.02. 18:58:28

Helyenként elég durvának tűnik, talán átlépi már a nettó sátázimus határait is. A korabeli egyház vajon mit szólt(volna) hozzá?
süti beállítások módosítása