Kriptográfia gyerekeknek
2014.06.25. 16:59
A kriptográfia nem csak a felnőtteké. Sőt, jó érvek szólnak amellett, hogy már a kisiskolásokat is érdemes beavatni a rejtjelezés elméletébe és gyakorlatába. Nem véletlen, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) weboldalán egy kisebb aloldal rendszert tart fenn gyerekek számára, ahol elmagyarázza az alapvetőbb matematikai, statisztikai és nyelvi összefüggéseket, a főbb rejtjelezési módszereket, és számos jól kitalált rejtvénnyel segíti a kódoló és kódfejtő módszerek gyakorlását. Természetesen a CIA sem maradhat le, nekik is van egy gyermeksarkuk a kódfejtés alapjairól. Míg a mai kódrendszerek jelentős részének megértése felsőbb matematikai ismereteket követel meg, a terület igen magas szintű megértése lehetséges általános vagy esetleg középiskolai szintű matematika alapján.
A kriptográfia kiváló tanítási segédeszköz, számos matematikai összefüggés, algebrai törvényszerűség megmutatható titkosírásos feladatok segítségével: megoldásuk során a tanuló a kaland, a rejtvényfejtés és a felfedezés izgalmát él át, ami viszonylag ritka a matekórán, ráadásul szembesül azzal az iskola által nem eléggé hangsúlyozott ténnyel, hogy a valódi szakmai rejtvények megoldásához gyakran több út is vezethet, a tudós sokszor nem tudja előre, melyiken érdemes elindulnia, melyik vezet eredményre. A matematika, érvelnek a szakemberek, az iskolás számára sokszor mint lezárt tudásanyag kerül bemutatásra, miközben más tudományterületek teli vannak izgalmas, megoldásra váró rejtvényekkel (miért haltak ki a dinoszauruszok? mekkora a világegyetem?). A kriptográfia visszacsempészi a matematikába azt a rejtélyességet, ami persze mindig is benne volt, és megmutatja a gyerekeknek, hogy korántsem lezárt és unalmas tudáshalmaz.
A kódfejtő repertoárjába azonban nem csupán algebrai összefüggések ismerete, statisztikai módszerek alkalmazása tartozik, hanem nyelvi mintázatok felismerése is. Sokan sok helyütt megírták már, milyen mértékben támaszkodik a klasszikus kriptográfia a rejtjelezett nyelv jellegzetességeinek ismeretére. A jó kódfejtőben kicsit ott van a nyelvész is, a titkosírások oktatása során a nyelv számos tulajdonságára, a betűk jellemző eloszlására, a szótagok és szavak jellemző felépítésére fel lehet hívni a figyelmet.
A kriptográfia ugyanakkor nem csak munka és feladat, hanem játék is. Intellektuális játék, mint a sakk vagy a sudoku. Számos olyan kiadvány érhető el a könyvpiacon (részben a Kriptológiatörténeti Központ kiadásában), amely először logikai és nyelvi feladatokkal készít fel a tulajdonképpeni kódfejtésre, majd aztán statisztikai táblázatokkal, kivágható és összeszerelhető kódtárcsákkal, esetleg összeszerelhető papír enigma gépekkel tanítja meg a monoalfabetikus, polialfabetikus, sőt akár a második világháborús kódolás alapjait.
De a játékoskedvű felnőttek sincsenek elhanyagolva, Elonka Dunin "mamut-könyve", a Secret codes and cryptograms közel hatszáz oldalon kínál rejtvényeket nehézségi sorrendben. Először száz egyszerű behelyettesítéses titkosírást, amelyben a szóhatárok látszanak, majd újabb és újabb százas csomagokban fokozatosan nehezítve a megfejtést, de mindvégig a játékosan megoldható kategóriába maradva látja el sok hétre munícióval a kódfejtésre éhes olvasót (természetesen angol nyelvű feladványokkal).
Semmi sem indokolja tehát, hogy a titkosírásos módszerek tervezését és a rejtvényfejtést a professzionális szakemberek privilégiumának tekintsük. Gyakoroljunk laikusként is bátran egyszerűbb rejtjeleken, és vonjuk be gyermekeinket is a kriptológia izgalmába. Ki tudja, talán az iskolai előmenetelükben is pozitív változásokat eredményez.
Kövess a Facebookon, hogy értesülj a legújabb bejegyzésről!
Szerző: Benedek Lang
Szólj hozzá!
Címkék: Gyerekek Könyvek Szakirodalom Rejtvény Megfejtés Rejtjelek kripto-olvasmányok monoalfabetikus titkosírás Kódfejtés Elonka Dunin National Security Agency
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.