A katonai kommunikációban rendszerint technikai jellegű adatokat szoktak rejtjelezni: az ellenséges haderők méretére, vonulásának koordinátáira, az ellenőrizendő hadihírekre és a seregben történt kihágások részleteire vonatkozó információkat. Az ilyen jellegű, magától értetődő titkok mellett azonban maga a félelem, a fenyegetettség, és a saját oldal gyengeségének, betegségének és gyávaságának eltitkolása tűnik ki mint a titkosírások visszatérő témája.

06_vak_bottyan.jpgSok esetben a titkosírás-használat eleve akkor válik aktuálissá, amikor az ellenség bekeríti a levelezőt és csapatát. Palkovics Ferenc írja 1709. augusztus 14-ém Simontornyáról Bottyánnak:

„Hahogy az ellenség jobban keről fog minket venni és sarkalni: claveseket csináltasson Ngod és úgy írjon ide bé nekünk.”

A borítékon pedig:

„Madocsai bíró! Életed elvesztése alatt ezen levelet titkon küld el még ma! Cito, cito, cito, cito. Citissime, citissime, citissime, citissime.”

A fenyegetettség félelmet szül. A félelem pedig – más egyebek, például a datálás elmulasztása mellett – a sifrírozás nagy mennyiségében, görcsösségében is megnyilvánul.

Bornemissza Kata 1659-ben Teleki Mihálynak saját kezével írt, egy oldalas levelében összesen egy-két olyan szó szerepel, amely nincsen titkosítva. Minden mást kódokkal ír bátyjának, többek közt:

Én félek, hogy soha nem jű el az Kegyelmetek segítsége.” 

Ezzel szemben ugyanő nyugodt körülmények közt írt levelében csupán egy-két szót clavizált.

Hadi helyzetben, fenyegetett – és olykor körülvett – állapotban különösen fontos, hogy sajátjaink megbízhatatlanságát és saját félig megvert helyzetünket ne verjük nagydobra. 1678-ban a búdosók Telekinek hosszú levelet írnak, ebben viszonylag kevés, katonai természetű információt titkosítanak, valamint az alábbi mondatrészt:

(noha az mi magyarinknak rossz szokása szerint bizony harmada is hadunknak alig jött ki az táborbúl).” 

Rákóczi 1710. szeptember 4-én Szerencsről ír Károlyi Sándornak. A levél egyetlen mondatrész kivételével nyílt szöveg, ez a mondatrész pedig így hangzik:

arrúl a földrűl lenyom bennünket az ellenség.” 

A következő hónapban a fejedelem Szerencsről több – döntően nyílt szövegben írott – levelet küld Károlyinak, amelyekben a kisszámú titkosított mondatrész rendre a saját katonai gyengeségükre vonatkozik:

Husztról kiholt az praesidium, (...) mi Újvárt nem fogjuk segíthetni, (...) 33-nál több nem maradt az táboron, (...) s ennél több segítséget tűlem ne várjon, (...) sehol több had nem maradt, (...) az dragonyos szökik, (...) Kassa deperierit, sok, ha 500 hajdú van” 

Nem járunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy a szabadságharcnak ebben a végső, katonailag lefelé ívelő szakaszában a titkosítás legalább annyira szolgálta a fejedelem saját hírvivőjének kizárását a kommunikációból, valamint a harci szellemet gyengítő szóbeszéd megakadályozását, mint a császáriak megtévesztését.

A saját gyengeség rejtett közlésének leghíresebb példája Bottyán János tábornok sokat idézett, utolsó levele 1709. szeptember 18-ról a szentlőrinckátai várból, amelynek egyetlen sifrírozott mondatában betegségéről számol be:

Magam beteges állapottal vagyok, úgy, hogy csak az ágyot kell nyomnom, mivel az napokban olly hirtelen nyavalya ütközött belém: ha nem értek volna érvágással a borbélyok, — talám azonnal meghaltam volna.

Hat nap múlva a betegség valóban halálosnak bizonyult.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr507074007

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kugi · http://kugi.blog.hu 2015.01.16. 12:26:00

És a titkos mondatokat tartalmazó nyílt szövegek miről szóltak? Félrevezető katonai információkat tartalmaztak vagy teljesen semleges témákról szóltak (mintha magánlevelek lettek volna)?
süti beállítások módosítása