Ebben nincsen semmi újdonság, hiszen valaki minden héten nem fejti meg a Voynich kéziratot. Rendszerint az történik, hogy valaki azt állítja, megfejtette, de erről senki mást nem tud meggyőzni saját magán kívül. Ami az elmúlt héten mégis újdonság volt, az az, hogy egy teljesen komolyan vehető lap, a Times Literary Supplement adott helyt a legújabb megfejtésnek. A címe lehetett volna "Voynich kézirat: Egy ígéretes új elmélet" vagy valami hasonló. Ehelyett a jóval ambiciózusabb: "Voynich kézirat: a megoldás" címen jelent meg a cikk, és a szerkesztők meggyőződését a megoldás helyességéről mi sem jelzi jobban, mint hogy a lap címoldalán is a híres, ezrek által megfejteni vágyott kézirat oldala szerepel.

A világszerte igencsak kiterjedt Voynich közösség némi meghökkenéssel fogadta a cikk megjelentét: egy ekkora szenzációtól mégiscsak azt várnánk, hogy valamiféle "peer-reviewed," azaz szakmai lektorok által ellenőrzött tudományos folyóiratban jelenik meg, mint amilyen például a Cryptologia. A kézirat megfejtésével eleddig büszkélkedők hatalmas tömegét csak a kéziratot megfejteni próbáló, de sikerre nem jutó komoly elemzők tömege (őket nevezzük Voynich-közösségnek) múlja felül, ezért némi óvatosság ajánlott egy ilyen szenzációs hír bejelentésekor. Dehát a TLS szerkesztői csak tudták, mit csinálnak - gondoltuk, és nekiálltunk elolvasni a rövidke cikket.

A cikk meglehetősen sokáig csigázza a részletekre és konkrétumokra kíváncsi szakember idegeit. Megtudjuk belőle, hogy a szerző, Nicholas Gibbs sokat tud a kéziratokról, és különösen a középkori rövidítésekről. Valóban, ahogy a cikk állítja, a késő középkori kéziratok telis tele vannak levágott végű szavakkal, csak egy-egy grafikai jellel kifejezett végződésekkel, és egyéb különféle rövidítésekkel, amelyek rendkívül nehézzé teszik a 15. századi kódexek és oklevelek olvasását. A szakemberek egy kimondottan erre készült rövidítés szótár, a Capelli segítségét is igénybe veszik. A régi szövegek avatott olvasói olyan felkészült szakemberek, akiket külön néven illetünk, paleográfusnak nevezzük őket. A Voynich kézirat jelsorozatai - szól Gibbs érve - valójában rövidítések. Eddig azért nem sikerült megfejteni a kódexet, mert a kódfejtők jelentéssel bíró szavakat kerestek benne, pedig a szöveg csupán rövidítésekből, receptek, előírások, és különféle anyagok mennyiségeinek megnevezéséből, számokból és levágott végű szavakból áll. Voila.

Na jó, szólal meg bennünk a szkeptikus, de erre eddig senki nem gondolt? És különben is - folytatja a belső hangunk - ha rövidítések, akkor rövidítések, de mégis MELY rövidítések? Azaz legyen Gibbsnek igaza, de akkor mit jelent a szöveg, hol a megoldás?

Mindkét kérdésre különös a válasz. Kezdjük a megoldással. Egy régóta megfejtetlen, sokak által feltörni kívánt jelrendszer megoldásának azt nevezzük, amikor a kódfejtő egy kulcsot, vagy egy bonyolult módszertant publikál, amelynek segítségével bármely olvasó - kellő mennyiségű munka befektetésével - hasonló eredményre jut, mint a megfejtő. Optimális esetben a beletanulás egy pár percig tart, az olvasó átfutja a megfejtő által rekonstruált titkosíráskulcsot, majd alkalmazza a titkos jelsorozatra, és készen is van. De az igazán komoly - sokáig hiába megfejteni próbált - kéziratok esetében ez nem ilyen egyszerű. A kézirat "nyelvtana", a megfejtési módszertan, a kézírás jellege lehet annyira bonyolult, hogy az olvasónak órákba vagy akár napokba telik megértenie a megfejtést, és esetleg nem tud azon nyomban állást foglalni, helyes-e a megoldás. Gárdonyi titkos naplójának megfejtése - hiába van szó puszta monoalfabetikus kódról - a kézírás egyedisége és bizonyos fokú önkényességei miatt nem fogható fel öt perc alatt, de egy pár óra munkával megtanulható és tesztelhető. Amikor a Rohonci kódex megfejtése megjelenik, órákat, ha nem napokat kell rászánnunk arra, hogy megtanuljuk és alkalmazzuk a megfejtést. De a kódfejtő - ha tisztességes munkát végzett - ilyenkor már hátradőlhet: lehet, hogy egy-egy részletben az olvasó majd felülbírálja a megállapításait, de 95%-ban ugyanarra az eredményre kell jutnia, mint a megoldást publikáló kódfejtőnek.

Mi a helyzet Gibbs esetében? Semmi. Összesen két sornyi megfejtést látunk (a weben meglehetősen rossz felbontásban), és ebből egyáltalán semmi nem következik a kézirat összes többi sorára nézve. Azaz az olvasó nem tudja tesztelni a megoldás módszertanát. 

Ami pedig a másik kérdést illeti, azaz, hogy gondolt-e már valaki arra, hogy a kódexben rövidítések szerepelnek, és egyáltalán, medievista (középkorász) háttérrel vizsgálta-e már valaki a Voynich kéziratot, a válasz: ne hülyéskedjünk már! A Voynich kéziratot ezer középkorász látta már, és mindegyikőjük jól ismerte a 15. századi kézírások jellegzetességeit. Egy gyors vizsgálat a Voynich blogok levelezőlistáján kimutatja, hogy ez az ötlet - amelyik egyébként nagyon is jó ötlet lehet a Voynich kézirat esetében - egyáltalán nem új. Nick Pelling, az egyik legnépszerűbb titkosírásbog szerzője éppen ezért egy fáradt legyintéssel intézi el Gibbs megoldását. Az ide vágó érveket már olyan sokszor írta le a blogján, hogy szinte feleslegesnek látja ismételgetni. Hasonlóan szkeptikus Klaus Shmeh, aki úriemberként csak annyit mond, látni kéne a megoldás részleteit is. Pozitív reakciót nemigen találni. Ami közös a válaszcikkekben, az az értetlenség, hogy hogyan jelnhetett meg egy ilyen tetszelgő, konkrétumokat nem tartalmazó, nagyszájú és némileg közönséges megoldási javaslat az egyébként méltán respektált Times Literary Supplementben.

De míg ezt a posztot elolvastuk, minden bizonnyal megszületett a Voynich kézirat következő megfejtése.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.