Átmeneti búcsú

2015.07.12. 22:48

Másfél év munka és százhúsz blogbejegyzés után a kripto-blog minden előzetes reményt felülmúló hatást könyvelhet el: közel 424 ezer oldalletöltés, és 1200 Facebook követő jelzi a vállalkozás sikerét. 

A legtöbb örömet a szerzőnek okozta mindez. Közelről látni, hogy szakcikkekből kiragadott izgalmasnak tűnő részletek vagy sebtében összeütött összefoglalások milyen mértékig tarthatnak számot a laikus közönség érdeklődésére, a legtöbb, amit egy szakember elvárhat. És akkor még nem is beszéltünk a meghívásokról, az előadásokról, a rádió interjúkról, a teljes oldalas Népszabadság, Magyar Narancs, Index, Magyar Nemzet és más lapokbeli interjúkról, amelyeket a szerzőnek a blog hozott, valamint arról az örömről, hogy tudománytörténészként meg lehet élni, mennyire erős a hazai tudományos újságírás.

Köszönet elsősorban az olvasókat illeti, ők klikkeltek majdnem félmillió alkalommal a blog egyes bejegyzéseire, és ha ezt alaposan elosztjuk, hogy megkapjuk a reális olvasók számát, az is elképesztően magas eredmény marad. Köszönet illeti az Index2 és a blog.hu szerkesztőit, akik hittek a blogban, valamint - akkor még ismeretlenül - a blogszerzőben, és akkor is címlapra tették a bejegyzéseket, amikor még semmi sem jelezte a későbbi sikert. És köszönet illeti a vendégszerzőt, Tokai Gábort is, aki olyan természetességgel fejt meg olvashatatlan titkosírásokat, mint ahogy más teát főz.

Nyár van. Ez önmagában ok arra, hogy kikapcsolódjunk és pihenjünk egy kissé. Azonban a nyári szünet hosszúra fog nyúlni, nem ígérem, hogy az eddigihez mérhető intenzitással folytatom a blogírást. Egy bejegyzést összerakni néha egy-két óra, néha egy-két nap, néha ennél is több, és sajnos az utóbbi időszak szakmai és vezetői feladatai mellett nem jut ennyi, bármennyire is szerettem csinálni. De ez nem jelent teljes búcsút, megtartom a blog felületét, és időnként - amikor a titkosírások témájába illő eseményről vagy történetről szeretnék hírt adni - újabb bejegyzéssel jelentkezem. Erről a követők értesülnek, a nem-követőknek pedig azt javaslom, havonta vagy két havonta nézzenek rá a blogra, hátha találnak valami kellemes meglepetést. 

Még egyszer: szeretném megköszönni minden egyes olvasómnak, kommentelőmnek, kódfejtőmnek a figyelmet, a lelkesedést és a szeretetet!

Láng Benedek 

A bejegyzés trackback címe:

https://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr277596062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevergone 2015.07.12. 22:59:45

Óóóó, az egyik kedvenc blogom…! :S
Jó nyaralást! :)

Pal Horváth 2015.07.12. 23:07:16

Jó nyaralást !! Remélem még olvashatom a
további írásokat ősszel...

2015.07.13. 21:09:09

aMOhdCBleiBzem9tb3LDuiA6KAo=
süti beállítások módosítása