Ki ne ismerné Sándor Mátyás híres történetét, amelyben egy rejtjel-ráccsal kódolt üzenet megfejtése okozza a bonyodalmakat?

Jules Verne így mutatja be a rácsos módszert:

Ezeket az üzeneteket csakugyan nagyon egyszerű módon állították össze - a betűk felcserélésével. E rendszerben minden betű megtartja ábécé szerinti értékét, vagyis a b b-t jelent, az ó ó-t stb. De a betűket olyan sorrendben cserélték fel, ahogy a rostély tele vagy üres négyzetei megszabták, s amikor ráhelyezték a levélre, a betűk olyan sorrendben jelentek meg, ahogy olvasni is kellett, a többi betűt pedig a rács takarta. 

Ezek a régóta használatos rostélyok még ma is a legjobb és legbiztosabb eljárásnak tekinthetők, ha megfejthetetlen titkosírásra van szükség. A többi módszer, amely a betűk felcserélésén alapulnak - akár változatlan alapon, vagyis egyszerű kulccsal, ahol az ábécé minden betűjét mindig ugyanaz a betű vagy jel alkotja, akár változó alapon, vagyis kettős kulccsal, ahol minden levélre más ábécét használnak -, nem nyújt teljes biztonságot. Egyes gyakorlott megfejtők szinte csodákra képesek e téren a valószínűségszámítás vagy kitartó próbálgatás segítségével. Csupán azokra a betűkre támaszkodva, amelyeket a nyelvben való gyakoribb előfordulásának folytán gyakrabban használ a titkosírás - így az e-t a francia, angol és német nyelv, az o-t a spanyol, az a-t az orosz és az e-t és i-t az olasz -, képesek rejtjeles szöveg betűinek helyébe az eredeti betűket behelyettesíteni. E kulcsok alapján kevés üzenet akad, amely megőrizné titkát a hozzáértők finom következtetéseivel szemben.

Úgy tűnik hát, hogy a rostélyok vagy rejtjeles szótárak - vagyis amelyekben egész mondatokat jelölő bizonyos szavakat számok helyettesítenek - tökéletesen biztosítják a szöveg megfejthetetlenségét. De mindkét módszer elég súlyos kívánalommal jár: feltétlen titoktartást követel, vagy inkább kötelezettségként írja elő, hogy soha ne engedjék idegen kézbe jutni a titkosíráshoz szükséges szerszámokat vagy könyveket. Amilyen képtelenség megfejteni ezeket az üzeneteket a rostély vagy a rejtjeles kulcs nélkül, éppoly könnyűvé válik a művelet annak, aki eme alkalmatosságokat elorozza.

Verne állításával éles ellentétben az irodalomtörténetben általános a meggyőződés, hogy ilyesmi csak a regényekben történik: a bizonyos betűket eltakaró, más betűket pedig megmutató rácsok és rostélyok nem játszottak igazi szerepet a kriptográfia történetében. Pedig milyen tévedés! Bár valóban nem voltak annyira gyakoriak, mint a korban használt egyéb módszerek, azért korántsem tartózkodott tőle a politikai és diplomáciai elit, hogy rostéllyal titkosítsa üzeneteit.

A napokban járt Budapesten Karl de Leeuw, titkosírástörténész, akivel egy szélesebb körű nemzetközi együttműködés lehetőségéről és finanszírozásáról egyeztettünk. A találkozó szervezője Megyesi Beáta volt, a Copiale kézirat egyik megfejtője, akiről már többször volt szó a blogon. Karl egyik első titkosírástörténeti pulikációja még a 90-es évek közepén V. Vilmos németalföldi helytartó levéltárának egy leveléről szólt. Az üzenet első ránézésre érthetetlen, csupán egy nagy négyzet alakba rendezett betűsort látunk.  

Karl és kollégája a szövegnek arra az egyszerű jellegzetességére figyelt fel, hogy bizonyos karakterek kissé lejjebb álltak benne mint a többi. Feltételezték, és mint hamar kiderült, jogosan, hogy ezek a lejjebb álló betűk egy forgatható rácson keresztül írva kerültek a betűsorozatba, és amikor csak ezeket próbálták összeolvasni, értelmes szótöredékeket kaptak. A rácsot rekonstruálva, majd ügyesen elforgatva összeolvasták a betűket, és meg is fejtették az átlyuggatott lemezen át készült német nyelvű titkosírást. 

Az üzenet megfejtése szép példája annak, hogy a statisztikai módszerek történelmi titkosírások megfejtése során gyakran vallanak kudarcot. Karl szerzőtársa matematikus és kriptográfia szakértő, azonban a rácsos módszer azonosításához és végső sorn az üzenet megfejtéséhez nem gyakoriságanalízisre és egyéb kódfejtő módszerekre, hanem történelmi ismeretekre és józan logikára volt szükség. A megfejtett üzenet, amelyet a szerzők cikkükben alapos történelmi kontextusba helyeznek, így szól:

die franszosen sind laut eingegangener erkundigung und nach richt von camberg abmarchiret es sollen aber dem verlaut nach andere an deren stelle einrucken vielleicht fürchten sie das en gelische bier welches ihnen wohl übel bekommen durfte wan es recht getruncken wird ich wünschet dass sie die rechte maass be kommen mögten [Trennungszeichen] koenig.

Kövess itt a blogon vagy a Facebookon, hogy értesülj a legújabb bejegyzésről!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.