A napokban bejárta a sajtót a hír, hogy egy angol nyelvészprofesszor, Stephen Bax megfejtett tíz szót a Voynich-kéziratból. Ha ez igaz, hatalmas szenzáció tanúi lehetünk. Tíz megfejtett szó betörési pontot jelentene az évszázadok óta feltöretlen kódrendszerbe, ezután csak idő kérdése volna, hogy a titokzatos szöveg többi része is megadja magát, és végre kiderüljön, miről szól a világ legrejtélyesebb titkosírása.

De valóban igaz-e a hír? Mennyire megalapozott Bax állítása a tíz szó megfejtéséről? Foglaljuk először össze röviden, mi is az a Voynich-kézirat, majd nézzük meg közelebbről Bax megfejtését!

A Voynich-kéziratot joggal tartják a történelem legrejtélyesebb könyvének: a kézirat azóta tartja izgalomban amatőr írásfejtők, informatikusok és történészek hadait, hogy Wilfrid Michael Voynich (1865-1930), lengyel antikvárius és könyvkereskedő a huszadik század tízes éveiben – ahogy állította – az olaszországi Villa Mondragone-ben a jezsuitáktól megvásárolta. Különös botanikai, csillagászati és fürdő meztelen nőket ábrázoló rajzai, teljesen érthetetlen struktúrájú írásrendszere a megfejtésén dolgozók egész szubkultúráját hozta létre, akik számos konferencián és e-mail listán tartják a kapcsolatot. Az amatőrök csoportjain kívül számos szaktörténész és filológus is megvizsgálta, kódrendszerét a második világháború legjobb kódfejtői – köztük a japán katonai kódokat tucatszám feltörő William Friedman (1891-1969) – próbálták azonosítani. Előkerülésének százéves évfordulóján, 2013. májusában nyolcvan tudós és amatőr résztvevő gyűlt össze a "Voynich 100" konferencián Rómához közel, a Villa Mondragone-ban, hogy megvitassa a kézirattal kapcsolatos aktuális elméleteket.

Az illusztrációk alapján a könyvben azonosítható egy hosszabb, úgynevezett „csillagászati”, egy „balneológiai” (itt fürdőznek a nők) valamint egy „botanikai” fejezet. De hogy mi lehet a tudományosnak tűnő rajzok melletti szöveg, egyelőre rejtély. Még az is rejtély, hogy titkosírással, kódokkal, mesterséges vagy valódi, de ismeretlen nyelven megírt könyvről van-e szó. Azt lehet azért sejteni, hogy ha titkosírással készült volna (azaz minden nyílt szövegbeli betűnek, vagy legalábbis szótagnak kiismerhető rendszer szerint megfelelne egy karakter), akkor már megfejtették volna. Valószínűbb, hogy olyan kódrendszerre kell gondolnunk, amelyben a teljes szavaknak felelnek meg kódcsoportok, azaz inkább valamiféle mesterséges nyelvtervezetről van szó. Mások ismeretlen és egzotikus nyelvekre gyanakszanak, az egyik megfejtő például az ukrán nyelvre.

Hamar felmerült persze a gyanú, hogy blöffel vagy hamisítvánnyal állunk szemben. A 16. századi médium és alkimista Edward Kelly-től kezdve magáig a 20. századi könyvgyűjtőig, Wilfrid Voynichig számos történelmi szereplő neve felmerült mint a kódex lehetséges hamisítója. Az indíték ezek szerint nem volna más, mint létrehozni egy izgalmas és titokzatos könyvet, amely jó pénzért eladható. Ez érdekében állhatott például Kellynek, aki hol az angol matematikus-mágus, John Dee hiszékenységéből, hol a nagy II. Rudolf császár nagyvonalúságából élt. De érdekében állhatott a könyvügynök Voynichnak, aki a lelkes vásárlókból tartotta fenn magát. Az biztos ugyanakkor, hogy bármennyire is komoly izgalmakat keltett a kódex a feltűnése óta, Voynichnak nem sikerült eladnia, végül az örököse ráhagyta a Beinecke könyvtárra, ahol azóta is türelmesen várja, hogy valaki végre rájöjjön, mi is ő valójában.

http://brbl-media.library.yale.edu/images/1006196_quarter.jpg

A történeti érvek mellett a szöveg jellegzetességeiből kiinduló, statisztikai érvek is felmerültek a blöff hipotézis mellett, több cikk is megpróbálta bizonyítani, a kódex nyelvének különös, de következetes struktúrái mechanikusan is létrehozhatók semmit nem jelentő karakterekből. Az egyre intenzívebbé és kiterjedtebbé váló, de valahogy mégsem nagyon gyümölcsöző vitába új fényt hozott egy pár éve végzett amerikai laboratóriumi vizsgálat, amely megmutatta, a könyv lapjai a 15. században keletkeztek. Bár a tinta korát nem olyan egyszerű azonosítani műszerekkel, arra lehet gyanakodni, hogy a könyv nem sokkal elkészülte után megíratott, és így nagyon valószínűtlenné vált a modern hamisítvány-elmélet.

(Egy apró adalék azoknak, akik mégiscsak szeretnének hinni a későbbi keletkezés vagy a modern hamisítvány elméletben: a kézirat datálását végző kutatók egyike, Greg Hodgins részletes és nagyon meggyőző előadást tartott a 2011-es marylandi titkosírás-történeti konferencián, ahol elmagyarázta a mintavétel módját, a műszerek működését, az eredmény meglehetősen meggyőző voltát, és megannyi apró részletet, amelyek alapján a hallgatóság, köztük én magam is, meggyőződött a 15. század eleji datálás megalapozott voltáról. Már akkor is kérdeztük azonban, miért nem publikálják ezt a fontos felfedezést rendes cikkben - a sajtóhír ugyanis nem tudományos publikáció. Greg azt válaszolta, a tudományos cikk rövid időn belül kint lesz. De azóta sem jelent meg, és ez a furcsa tény kicsit aláássa a datálásba helyezett bizalmat.)

http://brbl-media.library.yale.edu/images/1006215_quarter.jpgFontos hangsúlyozni, hogy számos történelmi forrás utal arra, hogy a Voynich-kézirat - bár akkor még nem így hívták - már létezett a 17. században. Járt például a nagy kódfejtő hírében álló Athanasius Kirchernél, aki belenézett, megvizsgálta, majd bölcsen félretette, nem rontotta a hírét azzal, hogy rossz megfejtést blöfföl. És milyen jól tette, ha hasonlóan járt volna el az egyiptomi hieroglifák megfejtésével, ma nem rajta nevetne egyiptológusok minden nemzedéke. Mindenesetre gyakorlatilag biztosra mondható, hogy a kézirat a 17. század előtt keletkezett.

A Voynich-kézirattal kapcsolatos elméletek száma lényegében végtelen, azonban jól elkülöníthetők köztük a teljes őrületek, amelyek végső, de a megfejtőn kívül senki más által el nem fogadott megoldások, és a megalapozott, racionális vitára alkalmas elméletek, amelyek a kézirat egy-egy részletével, vagy a múltjának egy-egy időszakával kapcsolatosak.

A legújabb "megfejtő", Stephen Bax semmiképpen nem sorolható a zavaros gondolkodású amatőrök közé, tudományos módszerekkel dolgozó, megállapodott nyelvészprofesszorról van szó. A Voynich-világ egy része azonban mégis nagyon tartózkodó, szkeptikus, ha nem elutasító a megoldásával kapcsolatban. Bax ugyanis részletesen elmagyarázza egy videón, és még részletesebben leírja egy cikkben, hogy a megfejtéshez úgy jutott, a képfeliratoknak tűnő magányos Voynich-szavakat próbálta megfeleltetni a mellettük álló képen szereplő tárgynak, csillagképnek vagy növénynek. Így az egyiptomi hieroglifák megfejtéséhez hasonló módon, a tulajdonnevek azonosításával igyekszik betörni a kódex írásrendszerébe, tíz nevet, és ezáltal tizennégy Voynich-betűt azonosítva.

http://brbl-media.library.yale.edu/images/1006125_quarter.jpgEbben a módszerben azonban semmi forradalmi nincsen, a Voynich megfejtők mindig is hasonló kép-szó megfeleltetésekből indultak ki, és persze számos ígéretes megfejtésre jutottak, de idővel mindet el kellett engedniük. Nézzük például - javasolja az elmélet egyik kritikusa, Nick Pelling - a Bax által azonosított növényeket. A kézirat botanikai fejezeteiben minden növénynévnek tűnő karaktersorozat a Voynich ábécé négy betűjének egyikével kezdődik, amint ezt már ötven éve kimutatták. Ha tehát - amint Bax gondolja - a kézirat egyszerű behelyettesítéses rejtjelábécét tartalmaz, akkor benne egyetlen növénynév sem kezdődik e négyen kívül más betűvel. Ez különös volna.

A kézirat kutatói régen összeállították a karakterek ábécéjét, és nagyjából megegyeznek, hogy 18-22 betűt tartalmaz (attól függően, mit tekintünk azonos, és mit különböző betűnek). Ha egyszerű behelyettesítéses rejtjelre gyanakszunk, ahol a nyílt szöveg minden betűjének megfelel egy rejtjelkarakter, akkor ez viszonylag szűkös ábécé. De még szűkösebbé válik, ha elfogadjuk Bax feltételezését, mely szerint három ezek közül az R betűt jelenti.

Anélkül, hogy végigkövetném Bax eméletének minden kritikáját, valamint az ő kritikákra adott válaszát (korrekt tudósként ugyanis rendben reagál minden kétkedő érvre), hadd összegezzem az eddigi Voynich konklúziókat röviden: a kézirat majdnem biztos, hogy nem egyszerű behelyettesítéses kóddal íródott, és az sem valószínű, hogy természetes nyelven szólna. A Voynich kódex nyelvezete ugyanis meglehetősen különös. Ha a furcsán tekeredő karaktereket átírjuk latin betűkre, egy átlagos Voynich bekezdés így néz ki:

tshedor shedy qopchedy qokedydy qokoloky

qokeedy qokedy shedy tchedy otarol kedy dam

qckhedy cheky dol chedy qokedy qokain olkedy

yteedy qotal dol shedy qokedar chcthey otordoror

qokal otedy qokedy qokedy dal qokedy qokedy skam

Ennyi ismétlődés, hasonló vagy alig különböző szó láttán nem csoda, ha gyanakodni kezdünk; így egyetlen természetes nyelv, vagy behelyettesítéssel kódolt szöveg sem szokott kinézni. Elemzések azonban azt mutatják, hogy a Voynich-nyelv számos olyan szabályosságot mutat, amelynek létrehozása nem sokkal könnyebb, mint egy feltörhetetlen kódé. Bizonyos betűkombinációk gyakoriak, mások soha nem fordulnak elő, bizonyos karakterek egy sornak csak bizonyos tájain (elején vagy a végén) szeretnek előfordulni. A szavaknak, vagy legalábbis azoknak a 6-8 karakter hosszúságú kombinációknak, amelyek szavaknak tűnnek, megvannak a maguk belső törvényszerűségei. A soroknak is megvan a maguk szerkezete, a sorok végén álló szavak például általában rövidebbek. Statisztikai vizsgálatok és nyelvészeti összehasonlítások tömkelege arra utal, hogy a Voynich nyelvezete semmiképpen nem tűnik karakterek véletlenszerű egymás után dobálásának, következetesen eltér a versek, a rendkívül repetitív mágikus ráolvasások, vagy mentális betegek patologikus beszédszerkezetének jellegzetességeitől.

Úgy tűnik tehát, a szövegnek van egy sajátos működése. Mond valamit, de nem tudjuk, hogy mit.
A kérdés továbbra is nyitva áll: milyen nyelv a Voynich-kézirat nyelve?

 

Kövess a Facebookon, hogy értesülj a legújabb bejegyzésről!

 

A Voynich-kézirat letölthető meg nézegethető is, három könyvet és három hasznos weboldalt ajánlok azoknak, akik többet szeretnének tudni róla (bár a magyar nyelvű wikipedia oldal is rendkívül informatív):

Mary E. D'Imperio, The Voynich Manuscript - An Elegant Enigma, (Aegean Park Press, 1978);

Gerry Kennedy, Rob Churchill, The Voynich Manuscript: The Mysterious Code That Has Defied Interpretation for Centuries (London: Orion, 2004);

Nicholas John Pelling. The Curse of the Voynich: The Secret History of the World's Most Mysterious Manuscript. (Compelling Press, 2006).

http://www.voynich.nu

http://www.world-mysteries.com/sar_13.htm 

www.ciphermysteries.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr995829875

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2017.04.07. 13:16:21

A Voynich-kézirat egy ismeretlen nyelven írt kódex, melynek eredetét mind a mai napig homály fedi. Nevét tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich lengyel könyvkereskedőről kapta, akihez 1912-ben került ez a titokzatos könyv. A kéziratot jelenleg a Yale ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2014.10.05. 17:08:00

Szerintem egy okos számítógép fogja megfejteni.

HgGina 2014.11.09. 17:06:04

@Kara kán: okos számítógép? Na ne röhögtess!
Majd egy okos ember csinál egy algoritmust, amit egy buta számítógép gyorsan végrehajt.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2014.11.09. 17:44:52

@HgGina:
Hát én hogy fogok rajtad röhögni Gina, 100 év múlva. Ha megérem tényleg lesz okom röhögni. ☺
süti beállítások módosítása