Amikor január elsején elkezdtem írni a kripto-blogot, arra vágytam, hogy az olvasóközönségből kialakuljon egy titkosírás-történeti témák iránt érdeklődő stabil közösség. Számszerűsítve: legoptimistább pillanataimban abban bíztam, ha egyszer beindul a blog, talán lesz napi 50-100 olvasóm. Álmomban sem gondoltam volna, hogy tíz hónap múltán a kétszázezredik oldalletöltést fogom ünnepelni. Ez azt jelenti, hogy az év eddig eltelt részében napi átlagosan 650-szer kattintottak a blog valamely oldalára.

Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani. Köszönetet elsősorban az olvasóknak, akiknek az érdeklődése, kedvessége, pozitív hozzáállása jelenti a legfőbb motivációt az íráshoz. Még akkor is meglepően sokan voltak hűek a bloghoz, amikor az nyári szünetét töltötte. Azután szeretném megköszönni az Index (pontosabban: az Index2) szerkesztőségének gondoskodását. Ha ők nem bíznának a témában, és nem tennék olyan gyakran jól látható helyre a blogbejegyzéseket, az olvasottság a mostaninak töredéke maradt volna.

Dolg3.JPG

Mindezek alapján újra kell gondolnom a blog jövőjét. Eredetileg egy évre terveztem. Hetente többször bejegyzéseket írni, szerkeszteni, frissíteni akkor is nagy munka, ha sokszor korábban kikutatott eredményeimet mutatom be. Sokkal időigényesebb tevékenység a blogírás, mint gondoltam. Azonban sokkal jutalmazóbb is! Egy jól felépített felületet és egy kialakult közösséget kár volna magára hagyni, így arra jutottam, hogy januártól is folytatom a blogírást, de - mert közben sajnos sok más feladatom és kötelességem is adódik - csupán heti egy új bejegyzést ígérek biztosra, ennél többet csak alkalmanként vállalok. Januárig pedig változatlan formában és intenzitással folytatom, átlagosan heti két-három bejegyzéssel.

 

Még egyszer köszönettel az olvasóknak és a szerkesztőknek:

 

Láng Benedek

A bejegyzés trackback címe:

https://kripto.blog.hu/api/trackback/id/tr916872315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L. B. Alberti 2014.11.12. 21:56:10

Szerintem mi is tartozunk egy köszönettel, a remek könyvekért, és az érdekes bejegyzésekért :)
süti beállítások módosítása