A Biblia kódjának elmélete népszerű, és egyáltalán nem könnyű belátni, mi is az átverés benne. Az elmélet Michael Drosnin könyvei nyomán terjedt el. Drosnin amerikai újságíró, magyarul már három könyve is megjelent a Biblia kódjáról, a témából hamarosan még hollywoodi film is készül.

Az alapgondolat azonban, amely szerint a Biblia első öt könyvének, a Tórá-nak a héber szövegében rejtett üzenetek, kódok vannak elrejtve, nem tőle származik, hanem Eliyahu Rips izraeli matematikustól. Rips különféle statisztikai elemzésekkel arra jutott, hogy ha fogjuk a Tóra szövegét, és kivesszük belőle a szóközöket, érdekes módon megtaláljuk benne a Biblia keletkezése utáni két évezred megannyi fontos rabbijának a nevét. De nem csak úgy könnyedén találjuk meg, hanem egy olyan számítógépes program segítségével, amely képes arra, hogy a hosszú betűfolyamban felfedezze, hogy négy vagy öt bizonyos betű, mondjuk egy adott rabbi nevének betűi, egyenlő távolságban vannak egymástól. Például a név első betűje a Teremtés könyvé-ben, a második tőle 1606 betűnyire, a harmadik kétszer 1606 betűnyire, és így tovább, persze a név utolsó betűi már lehet, hogy a Kivonulás könyvé-ben vannak.

Kicsit kisebb léptékekben nézve a dolgot, erről van szó: fogjuk az angol általánosítás jelentésű szót: GENERALIZATION, majd összeolvassuk minden harmadik betűjét, és megtaláljuk benne a náci angol megfelelőjét: NAZI. Ebből most rögtön levonhatunk mindenféle következtetést! Ripsék persze nem teljesen ezt csinálták, először is, mert az általuk talált betűk sokkal messzebb voltak egymástól, másodszor is pedig azért, mert ők komolyan gondolták, hogy a Biblia kinyilatkoztatott szövegében a Biblia keletkezési idejét követően élt rabbik neve valóban benne van.

A Vasálarcos történetéről mindenki hallott már. A romantikus sztori eredetileg Voltaire-től származik, majd aztán Alexandre Dumas örökítette meg egy regényében, hogy végül több modern film is szülessen róla. XIV. Lajos parancsa értelmében állítólag egy arcát elfedő, vasból készült maszkot viselő fiatal férfit szállítottak a legnagyobb titokban a Földközi tengeren található Szent Margit szigetére.

Az álarcos férfit az elbeszélés szerint 1661-ben, nem sokkal Mazarin halála után vetették börtönbe. Arányos termetű, nemes kiállású fiatalember volt, az őrök tisztelettel bántak vele, de a parancs úgy szólt, hogy ha arcát felfedi, meg kell ölniük. A foglyot személyesen a börtönigazgató látta el, és soha senki nem találkozhatott vele. 1690-ben a legnagyobb titokban szállították át Párizsba, a Bastille épületébe, ahol továbbra is viselte az álarcot. Senki nem láthatta még 1703-ban bekövetkezett halálában sem.

A lelkes kezdőknek első olvasmányként Simon Singh Kódkönyvét javaslom. Nem ez a legalaposabb írás a rejtjelezés történetéről, azonban ez a legolvasmányosabb, frissebb, és érdekesebb. Singh egyébként doktori címmel rendelkezik részecskefizikából, a tudományt tehát működése felől, belülről is ismeri, világhírnévre azonban tudománynépszerűsítő könyveivel és a BBC-n futó műsoraival tett szert. Singhnek érdemes említeni a kripto-történeti weboldalát is, amely látványos kódoló és kódtörő szoftverekkel segít megérteni a rejtjelezés klasszikus módszereit (ez az oldal angolul olvasható). A weboldal különféle interaktív eszközöket biztosít, amelyek segítségével könnyen kódolhatunk üzeneteket, de arra is alkalmasak, hogy mások rejtjeleit feltörjük.

Kicsit kevésbé lelkesen tudom ajánlani az első, magyar szerzős kripto-történeti műveket. Magyar szerzőtől ugyanis először az 1970-es években született összefoglaló könyv, amikor Révay Zoltán alezredes – feltehetően a katonai hírszerzésnél betöltött beosztásából fakadóan – érdeklődni kezdett a téma iránt, és előbb egy általános monográfiát írt a titkosírások történetéről (Titkosírások: Fejezetek a rejtjelezés történetéből), majd egy – kis példányszámban kiadott, és azóta is nehezen fellelhető – szakkönyvet kimondottan a Rákóczi szabadságharc rejtjelezéséről.

Középkori mágusok, rejtélyes kéziratok, titkosírások és kódok, a múltról szóló összeesküvés-elméletek – izgalmas, de tudományos szempontból gyanús témák ezek, amelyek jobbára lektűrök lapjain tűnnek fel. Engem az érdekel, hogyan lehet ilyen kérdésekről a tudománytörténész szakmai szempontjából korrekten, de ugyanakkor az átlagolvasók számára fogyasztható módon írni.

Szaniszló Zsigmond (c. 1655 – c. 1721) naplója különös emléke a magyar történelemnek. A szerző, aki Torda megye jegyzője, majd főbírája volt, az 1682-től 1711-ig terjedő három évtized majd minden napjáról megemlékezett kéziratában, amely így életének pontos, de meglehetősen egyhangú összefoglalása lett. Hogy mennyire pontos és mennyire egyhangú, azt mutassa az alábbi, találomra kiválasztott idézet:

November

5: Attam az szíjgyártónak denar. 60 riskására s vászonra.

8. Kültem Mihályt az szekérrel Komjáczegre, az zabot meghozta mintegy metr. 61, hozott káposztát is mint(egy) kétszáz főt.

11. Márton fejér lovan jött hozzánk. Mentem Komjáczegre.

13. Hajtattam meg az tehenet Polyanból. Eodem hozott Imre Miklósné fazakat ez szerint: örög vedres-fazakat 5, hat ejteles(t) 5, négy ejteles(t) 2, küssebb(et) 7, tál(at) 7, örög fedőt 5, apróbbat 5, mák örlő(t) 2, vajnak valót 2, porsolót 2, ivóedényt ez szerint: ejteles fületlen bibircsós csupor 14, füles csupor 3, fél ejteles füles csupor 19, harmadrész hólyagos fületlen 16, negyedrész füles csupor 19, pohár 9…

A tengerparti fák gyökerüket kihúzva rendezett sorokban úszni indulnak a vízbe; két lábon járó gombolyagok sétálnak a parkban az emberek között; az égre a szivárványt egy íves pályán haladó repülő festi, amelyet bizonyára erre a célra töltöttek fel színes festékkel; az ágyon szeretkező pár bőre lassan pikkelyessé válik, és a bizarr kettős egyetlen aligátorrá egyesülve lemászik a földre; a töltőtollkezű művész tintásüvege mellett a hintaszékében ülve jegyzetel, míg egy erőszakos golyóstoll véget nem vet az életének; ovális fejű lények bőrt és húst szerelnek csodálkozó csontvázakra, amelyek így rendes emberekké fejlődnek; vízcseppek fára másznak, hogy onnan aláhullhassanak - mindez csak néhány jelenet a Codex Seraphinianusból, a rejtélyes könyvből, amely teli van különös lényekkel, kémiai reakciók ismertetésével, emberi és állati testrészekkel, soha nem volt népek és városok leírásaival, és sok egyéb, nehezen meghatározható furcsasággal, amelyeket egyetlen dolog kapcsol össze: valamennyien teljesen abszurdak.

A kriptológus is csak ember. Szeret szép tárgyakat gyűjtögetni. És feltéve, hogy van elég pénze, ezt meg is teheti. De mit gyűjtsön? Van, aki könyveket gyűjt egy életen keresztül,és ha szerencséje van, élete vége felé az egész kriptográfiai gyűjteményét jó pénzért eladhatja egy könyvtárnak, ahogy a szakma nagy öregje, a titkosírás történet megalapítója, David Kahn eladta gyűjteményét a National Cryptologic Museum könyvtárának. De ez nem mindig sikerül, más nagy öregek - nevüket most hagyjuk homályban - hiába házalnak nem kevésbé értékes gyűjteményükkel, kripto-múzeum könyvtár nincs sok a világon.

De nem csak könyveket, tárgyakat is lehet gyűjteni. Kis pénzű kriptológusok vehetnek például egy szép gyűrűt, amely két, egymáshoz képest elforgatható részből áll, mindkét részen az ábécével, így a tulajdonos a gyűrűje segítségével több kódábécét, sőt akár egy folyton változó, úgynevezett polialfabetikus kódrendszert is létrehozhat, sőt "kém társaival" e gyűrűt használva kódolhat és dekódolhat.

Azt mindenki tudja, hogy Dan Brown könyvei teli vannak kódokkal, rejtjelekkel és szimbólumokkal, amelyek további kódokra, rejtjelekre és szimbólumokra utalnak. De mit tegyünk, ha történetesen szeretünk kódos, rejtjeles és szimbólumos krimiket olvasni, de éppen nem Dan Brownra szottyan kedvünk, vagy azért mert már az összes könyvét rég olvastuk, vagy azért mert végtelenül untatnak a történetei, és másmilyet keresünk? A jó hír az, hogy bőven van hova nyúlnunk a könyvesboltok és könyvtárak polcain, és jó esélyünk van rá, hogy életünk végéig izgalmas kódos, rejtjeles és szimbólumos könyveket olvassunk.

Irodalmi, bestseller és krimi szerzőknek ugyanis hosszú sora kínál könyvében központi szerepet titkosírásoknak Edgar Allan Poetól (Az aranybogár) Isaac Asimovig (1 to 999), Conan Doyle-tól (A táncoló emberkék esete) Agatha Christie-ig (Négy gyanúsított), Edgar Wallace-tól (Code No. 2) Umberto Eco-ig (A Foucault-inga), Jules Verne-től (A kriptogram) Dorothy Sayers-en keresztül (Have his Carcase) Ken Follett-ig (Kulcs a Manderley-házhoz). A lista hosszú és folyamatosan bővül. 2005-ben John Dooley harminc oldalon keresztül sorolta fel a kripto-történeti szempontból érdekes regényeket és krimiket egy cikkében.

Az alábbi szavakkal zárta Mazarin bíboros, a Francia Királyság legfontosabb embere Ausztriai Annának, az ország királynéjának és régensének írt levelét 1651 december 26-án, életének egyik legbizonytalanabb időszakában:

"Vagy minden elveszik, vagy két héten belül viszontlátom Önt. Miközben ezt mondom, magamon kívül vagyok. Gondoljon arra, mi fog történni, amikor 26 viszontlátja 22-t. Inkább nem is mondok többet, mert a * és a ‡ miatt úgy is tudja a többit."  Egy hónap múlva pedig így írt: "zárom levelem *-el, mert ez minden." Mire Anna azt válaszolja levelében, hogy "15 az utolsó leheletig és milliószor ‡ ."

Arra régen rájöttek a történészek, hogy a 26 a rejtjelezés szabályai szerint az olasz bíborosra, míg a 22 és a 15 a spanyol származású királynéra vonatkozik. De mit jelenthet a csillag és a kettős kereszt ebben a túlfűtött levelezésben?

Múlt év októberének egy estéjén profi és amatőr kódfejtők találkoztak a Virginia állambeli Langleyhez közel egy étterem különtermében. Engem az éppen akkor Marylandban zajló titkosírás konferencia egy résztvevője hívott meg, és bizonyára el is magyarázta, mi az a közös téma, ami a vacsora résztvevőit összeköti, de - akkor még - nem nagyon figyeltem.

A konferencia után várost nézni indultam Washingtonba, majd onnan, már meglehetősen fáradtan autóztam el az étterembe. Nagy nehezen leparkoltam, és csak a remélhetőleg rám váró innivalóra tudtam gondolni. Így némileg bosszantott, hogy a korábban érkezettek üdvözlése után egy idős bácsi, az est házigazdája állt közém és a jeges vízzel teli kancsó közé, és hosszas történeteket mesélt arról, hogy ő milyen középkori rejtélyes kéziratok kapcsán kezdett foglalkozni a titkosírás történetével. Mosolyogva bólogattam, és miközben egyre közelebb araszoltam a kancsóhoz, a szavaira csak félig-meddig hallgattam.

Pedig jobban tettem volna, ha odafigyelek, ugyanis az este későbbi szakaszában - miután vízhez is, és vacsorához is jutottam, és az asztalszomszédaimmal beszélgetésbe elegyedtem - két fontos részletre derült fény.