Az elmúlt évszázadok kézirattermésének különös kategóriáját képviselik azok a könyvek, amelyeket szerzőjük teljes egészében, elejüktől a végükig rejtjelezett.

Vajon mi visz rá valakit arra, hogy sok tucat, olykor több száz oldalt olyan írással jegyezzen le, hogy azt a beavatottakon és a különösen sikeres kódfejtőkön kívül senki ne tudja elolvasni? Vajon abban bízott, hogy egyszer majd valaki megérti a szöveg tartalmát, vagy eleve az volt a szándéka, hogy írása felkerüljön a legbizarrabb könyvek listájára?

Az alábbi könyvek közt sokféle akad: olyan is, amelyet könnyű megfejteni, olyan is, amelyet mindeddig nem sikerült. Olyan, amelyet hatszáz éve, és olyan, amelyet csak néhány évtizede írtak. Olyan, amelynek ismerjük a szerzőjét, és olyan, amelyiknek el sem tudjuk képzelni, ki lehetett a zseniális kitalálója. A könyveket nem csupán hírük szerint válogattam. A legismertebb kódolt kéziratok mellett igyekeztem azoknak is helyet biztosítani, amelyek magyar szempontból különösen érdekesek.

Kedves Blogolvasók,

A múltkori rejtvény mindeddig megfejtetlen, pedig minden eszköz adva van, csak türelem és találékonyság szükséges a megfejtéshez. A kommentekben továbbra is várom a sikeres kódfejtők válaszait.

Másfelől azonban a kripto-blog most nyári szünetre vonul.

Előreláthatóan augusztus 20-a környékén térünk vissza újabb izgalmas posztokkal múltbéli eseményekről, frissen megjelent könyvekről és megfejtendő rejtvényekről bízva abban, hogy a kódolás története iránt érdeklődő, folyamatosan növekvő közösség továbbra is megtisztel figyelmével.

Kellemes pihenést kívánva, üdvözlettel:

LB

Az alábbi üzenetet Gilicze Gábortól, Gárdonyi titkosírásának megfejtőjétől kaptam. Bár a titkosítási módszer módszer ismert, a jelek jelentése egy frissen megjelent könyv segítségével könnyen azonosítható, az üzenet megfejtése mégis sok türelmet, kitartást és leleményt kíván, a jelek kötése és elrendezése ugyanis próbára teszi a kódfejtőt. Aki az üzenetet megfejti, a munka során észrevétlen szakértőjévé válik Gárdonyi módszerének.

Nem nehéz kitalálni az üzenet első két szavát (Kedves Benedek), ezért arra kérem a sikeres kódfejtőket, hogy az egymást követő kommentekben mindig a soron következő szót adják meg. Azaz az első megfejtő a harmadik szót legyen kedves megírni, a második a negyediket, és így tovább.

Az írástörténet kétségkívül legbosszantóbb ténye, hogy Büblosz városának korai írását a mai napig nem sikerült megfejteni. Nyilvánvalónak látszik ugyanis, hogy a proto-bübloszinak (ősi bübloszi írásnak) vagy pszeudo-hieroglifikusnak (ál-hieroglif írásnak) is nevezett írás nyelve egy északnyugati sémi nyelv, amelyeket a sémi filológusok számtalan korai írásemlékből, feliratból ismernek. Bár a proto-bübloszi nyelvemlékek nem állnak rendelkezésünkre kiapadhatatlan bőséggel, mégis elegendőnek látszanak egy ilyen ismert nyelv megfejtéséhez.

Az írás emlékei 10 feliraton maradtak fenn (amit a kutatás az ábécé kis betűivel azonosít), összességében rövidnek mondható dokumentumokon. Ezeknek a fele, de különösen két, bronztáblába vésett szöveg azonban megfelelő hosszúságúnak és komplexnek tűnik ahhoz, hogy a megfejtést igazolni lehessen rajtuk.

A II. évezred a föníciai írás elterjedését megelőzően, a térségben a közeli magaskultúrák írásainak (Egyiptom, Mezopotámia) adaptív alkalmazását mutatja. Eblában egyértelműen a mezopotámiai befolyás érvényesült, ahol az ékírást változtatás nélkül, a helyi nyelvre alkalmazták. A Sinai-félszigeten a kutatások viszont egy olyan írás emlékeit tárták fel, amely megjelenésében az egyiptomi írásra emlékeztet, azonban egy sémi nyelvű lakosság írásának bizonyult. A kutatás mai állása szerint ebből az írásból alakult ki a későbbi föníciai ábécé írás. Ugaritban egy megjelenésében ékírást utánzó, de betűjelekből álló írást tártak fel a régészek.

Gárdonyi Géza különös titkosírásáról, mellyel naplójegyzeteit, esztétikai megfontolásait, nyelvi leleményeit és pályatársairól szóló, nemritkán lesújtó kritikáit lejegyezte, már szó volt egy népszerű blogbejegyzésben, mint ahogyan a különös jelek több, mint negyven évvel ezelőtti sikeres megfejtéséről is. Mindazt, amit a témáról tudható, néhány régi cikk, és egy 1974-es könyv tartalmazza. Sokáig úgy tűnt, hogy az utókor a nagy író több mint ezer oldalnyi gyorsírásos-rejtjelezett feljegyzéseivel szembeni kötelezettségeit egyetlen szövegkiadással letudta.

A könyvhétre azonban új könyv jelent meg Gárdonyi Géza titkosírásáról a Helikon Kiadónál. Bár kisebb szöveganyagot fed le, mint a '74-es válogatás, sokkal igényesebb kötet, mind kiállítására mind tartalmára nézve.

A kriptográfia nem csak a felnőtteké. Sőt, jó érvek szólnak amellett, hogy már a kisiskolásokat is érdemes beavatni a rejtjelezés elméletébe és gyakorlatába. Nem véletlen, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) weboldalán egy kisebb aloldal rendszert tart fenn gyerekek számára, ahol elmagyarázza az alapvetőbb matematikai, statisztikai és nyelvi összefüggéseket, a főbb rejtjelezési módszereket, és számos jól kitalált rejtvénnyel segíti a kódoló és kódfejtő módszerek gyakorlását. Természetesen a CIA sem maradhat le, nekik is van egy gyermeksarkuk a kódfejtés alapjairól. Míg a mai kódrendszerek jelentős részének megértése felsőbb matematikai ismereteket követel meg, a terület igen magas szintű megértése lehetséges általános vagy esetleg középiskolai szintű matematika alapján.

A mérnöki tudományokat mindig is belengte a titokzatosság szele. Sokáig tartotta magát a meggyőződést, hogy a "tiszta" tudományok érdekmentesek és nyíltak, mindenki számára hozzáférhetőek, a fejlesztők és a mérnökök "alkalmazott" tudománya viszont rejtőzködik és titokzatoskodik. Ma már persze tudjuk, hogy a "tiszta" tudományok sem olyan demokratikusak, mint valaha gondolták. Az "azonos körülmények közt bárki által bárhol megismételhető" kísérlet csak mítosz a hadronütköztetők korában, amikor bizonyos kísérleti eszközökből csupán egy van egy országnak, de olyan is akad, amelyből egy van egész Európának. Azonban a felismerés, hogy az alapkutatások hozzáférhetősége és demokratikus volta egyáltalán nem problémamentes, nem könnyítette a mérnöki tudományok rejtőzködése és titkolózása miatt kialakult neheztelést. Mit sem csökkent a gyanakvás a felfedezéseiket féltékenyen őrző és tüstént a szabadalmi hivatalba rohangáló mérnökökre.

Pedig a mérnököknek sem könnyű. Hiába találnak ki bármilyen nagyszerű szerkezetet, sosem lehetnek biztosak abban, nem nyúlja-e le valaki a felfedezésüket. És ez még inkább így volt a régmúltban, a szabadalmi hivatalok létrejötte előtt. Mit tegyen egy feltaláló, akinek a 15. században, a szellemi tulajdon szervezett védelme előtt jut eszébe valami?

A megoldás kínálta magát: titkosítsa a felfedezését!

A történészek előtt szinte teljesen ismeretlen Dalmády István nagyszámú levelet írt gyermekkori barátjának, a később híressé vált erdélyi politikusnak, Teleki Mihálynak (1634-1690). Dalmády majd minden levelében biztosítja Telekit barátságáról, valamint mielőbbi személyes találkozóra kéri az akkor a húszas éveinek elején járó barátját. Egy korai levelében clavist, titkosírás kulcsot is kér tőle:

Az Kegyelmed hozzám mutatott synceritasa énnálam valóság, bizonyosság. Én felőlem is, kérem, itíljen hasonlót. (...) Ha nem restelli, csináljon egy clavist titkos betűvel, írhassunk egymásnak nagyobb confidentiával. Azomban kérem Kegyelmedet, mesterkedjék azon, mennél hamarébb legyünk szembe egymással. Kegyelmed jó gyors ifjú legény, jó alkalmatosságot kereshetne idevaló jövetelében, kit felette igen akarnám, Kegyelmed sem bánná meg.

Ezután – most már a clavis birtokában és sűrű használatával – rendszeresen visszatér barátságuk komolyságának, megbízhatóságának, egyediségének hangsúlyozására, miközben visszatérőleg sürgeti személyes találkozásukat:

Hozzám való igaz affectiójában, higgye minden bizonynyal, annyira megnyugodtam én is, hogy nincs e világon hasonló barátom Kegyelmedhez.

Nincs oly tűlem lehető dolog, kit meg nem cselekeszem Kegyelmedért, kiben ha kételkednék, reversalist adok Kegyelmednek róla.

Nyugodjék meg bennem, Kegyelmedé vagyok. Senkivel titkosabb, igazabb barátságom nincsen e világon, mint Kegyelmeddel.

Mert én Kegyelmedet bizony úgy tartom, úgy szeretem, mint magamat. Adná Isten, beszélhetnék mennél hamarébb Kegyelmeddel.

A tudományos élet egyik szépsége, hogy az embert időnként különleges helyekre, különleges emberek közé hívják egy-egy téma részletesebb megvitatására. Jeruzsálemnél márpedig nehéz különlegesebb helyet elképzelni, mint ahogy annak a konferenciának a résztvevői sem voltak mindennaposak, amelyet ezen a héten a zsidó, etióp, arab és európai varázskönyvekről rendeztek a Héber Egyetemen. Felvonult a szakma színe java: a középkori mágia, a reneszánsz hermetizmus és zsidó kabbala kutatói, köztük az utóbbi terület legnagyobb képviselője, Moshe Idel. 

Valaha mágikus szövegeket kutató, de pillanatnyilag inkább titkosírásokban érdekelt kutatóként egy olyan témáról beszéltem, amely a két területet összeköti: a középkori és a reneszánsz mágikus szövegekben gyakran előforduló titkos karakterek és rejtjelek meghökkentő szerepét igyekeztem megmagyarázni. 

Az elmúlt hetekben két posztban kitettem a 3-12. rejtvények megfejtését (itt és itt), és belinkeltem Alberti érzékletes kódfejtő magyarázatait. Aki szeretne hatékony történeti kódfejtővé válni, annak ajánlom Alberti kódblogjának más bejegyzéseit is. Most viszont álljon itt alább ugyanezen rejtvények megfejtése rövid és tömör magyarázatokkal azok számára, akik a részletes okfejtést nem kívánják végigolvasni, de a megfejtésekre mégis kíváncsiak. A szerző Schiller Edvin, aki a rejtvények eredeti megjelenésekor a verseny nyertese volt.